A Kolonics György Emlékfutás immáron 15. alkalommal kerül megrendezésre a megszokott helyszínen és időben, a Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a BBU Nonprofit Kft. , Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület és az Aktív Magyarország szervezésében.
Közel száz hátrányos helyzetű gyermek nyári táborozásához járult hozzá a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Kolonics György Alapítványon keresztül. Alapítványunk a Tanulj Tesó Alapítvánnyal együtt működve szervezte a MosolyTúra táborokat, amelyek életre szóló élményeket, barátságokat jelentenek a gyerekeknek.
A Kolonics Alapítvány május 13-án megtartotta az idei év első kuratóriumi ülését, ahol Dr. Lits József, a felügyelő bizottság elnöke alátámasztotta: az alapítvány nemcsak sikeresen, de szabályosan működik.
Kimagasló tavalyi teljesítménye elismeréseképpen 37 sportág 64 versenyzőjét díjazta hagyományos évértékelő gáláján a nem olimpiai sportágak ernyőszervezete, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). Az eseményen Jövő Reménységei ösztöndíjasunk, Kiss Péter Pál is elismerésben részesült.
Idén is megrendeztük a kenus összetartást Mátraházán, 2018, 2019, 2020, 2022 és 2023 után 2024-ben immár hatodik alkalommal hoztuk tető alá közkedvelt eseményünket. A program a Kékes csúcsfutással kezdődött. Majd motivációs tréningen vettek részt a gyerekek, kamaszok.
Taroltak a kajak-kenusok, azon belül is a Kolonics Alapítvány egykori Jövő Reménységei ösztöndíjasai a Héraklész Díjátadó Gálán, amely során a 2023-as év legjobb utánpótláskorú sportolóit díjazták. Öt kategóriában is volt kajak-kenus jelölt, végül négy első, illetve egy második helyezést értek el a sportág képviselői.
Kárai Péter, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi tagja, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke ma ünnepli 50. születésnapját. Ez alkalomból beszélgettünk vele és kértük – mivel a számok embere -, hogy számokban meséljen a kajak-kenun kívüli életéről, a Kolonics Alapítványhoz fűződő viszonyáról, illetve a kajak-kenu és a közte, immár lassan negyven éve fennálló kapcsolatról.
A Stopper hajón tartotta meg évzáróját a Kolonics György Alapítvány. Az alapítvány 2023-as munkájának bemutatása és az év lezárása mellett sor került a Kolonics György-díj, a Kolonics György Alapítványért díj és a Jövő Reménységei ösztöndíjak átadására.
A paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál vehette át az Év fogyatékos sportolója elismerést Az Év Sportolója Gálán az Operaházban. Ösztöndíjasunk negyedszer lett az első a szavazáson. Gratulálunk!
Nagyon eseménydús éven vagyunk túl, erről szeretnénk beszámolni nektek és szeretnénk megköszönni, hogy munkátokkal, támogatásotokkal hozzájárultatok ennek az esztendőnek a sikereihez is. A Kolonics György Alapítvány olyan évet zár 2023-ban, amelyben hű maradt a nagyszerű bajnok értékrendjéhez.
Hét évvel ezelőtt indult útjára a Kolonics György Alapítvány keretein belül a fiatal tehetségek támogatását elősegítő Jövő Reménységei ösztöndíjprogram. A 2016-os kezdetek óta összesen közel 20 millió forint gyűlt össze magánadományokból. Kárai Péter, a program motorja mesélt a részletekről, az alapítvány kuratóriuma pedig döntött a jövő évi ösztöndíjasok személyéről.
Bő fél évvel a párizsi olimpia előtt felbomlott egy sikeres kajak-kenu egység, a jövőben nem együtt versenyeznek a Bragato Giada, Nagy Bianka világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok kenupáros tagjai. Mindkét versenyző olyan kenussal folytatja, aki szorosan kötődik a Kolonics György Alapítványhoz.
Szegedi Angelina immár négyszeres ifjúsági világ- és kétszeres Európa-bajnok. A Kis-Duna SE kajakosa nem véletlenül lett az év legjobb ifjúsági lány kajakosa a szövetség év végi választásán. Agócs Bence tanítványa a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa. Ő mesélt nekünk a karrierjéről.
A Kolonics György Alapítvány meghirdeti a Jövő Reménységei pályázatot a 2024-es évre, azon utánpótláskorú, 15-18 éves kajakos és kenus, a paraszakágban a 15-21 év közötti kajakos és kenus versenyzők számára, akik jelenleg iskolai tanulmányokat folytatnak, hazai vagy nemzetközi eredményekkel rendelkeznek a sportágban, és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.
Összesen 18 kategóriában díjazta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idei év legjobb sportolóit és trénereit, illetve köszöntötték a sportág új mesteredzőjét, Hüttner Csaba szövetségi kapitányt is. Az utánpótláskorú versenyzőknél minden kategóriában olyan versenyző nyert, aki vagy korábbi, vagy jelenlegi Jövő Reménységei ösztöndíjas.
Az idei Kolonics György közösségi emlékfutáson közel hatszázötvenen vettek részt. Különböző távokon lehetett rajtolni, a félmaratoni távon elsőként befutó versenyzőket vándorserleggel jutalmaztuk. A nőknél Lázár Emese teljesítette a távot a legrövidebb idő alatt, a férfiaknál Márialigeti Áron.
Immáron 14. alkalommal került sor a Kolonics György-emlékfutásra a Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a BBU NKft. szervezésében. A hagyományoknak megfelelően október 23-án, a KSI SE népszigeti vízitelepén rendezték meg a közösségi futás. Az események közel hatszázötvenen rajtoltak, a start előtt a Kolonics György Alapítvány bemutatta jószolgálati nagykövetét: az Irigy Hónaljmirigy zenekar frontembere, Sipos Tamás korábban maga is kenuzott.
A Kolonics György Emlékfutás immáron 14. alkalommal kerül megrendezésre, mint közösségi futás a megszokott helyszínen és időben, a Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a BBU Nonprofit Kft. és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület szervezésében.
Benkucs Kíra a Merkapt-Mekler László Sport Egyesület Dunavarsány kenusa. Heti kilenc edzésen vesz részt, már nemzetközi versenyeken is bizonyított. Kíra a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa, ő mesél most magáról.
Több mint száz hátrányos helyzetű gyermek nyári táborozásához járult hozzá a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Kolonics György Alapítványon keresztül. Alapítványunk további alapítványokkal együttműködve szervezte meg a MosolyTúra táborokat, amelyek éltre szóló élményt jelentenek a gyerekeknek, hozzásegítve őket ahhoz, hogy változtassanak az életükön.
Szabó Levente a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa. A Szegedi Vízisport Egyesület versenyzője nem csak kajakosként áll helyt kiválóan, de sok egyéb szerepben is. Életéről, karrierjéről mesélt nekünk.
Molnár Csepke számára nem volt nehéz a sportágválasztás, hiszen idősebb testvére, Csanád és Csenge is kiváló kenus, míg később kisebbik testvére, Csoma is ezt a szakágat választotta. Csanád, Csenge és Csepke mindannyian korosztályos világbajnokok, vélhetően mindhármukról sokat fogunk még hallani. Csepke a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa, vele beszélgettünk.
A hétvégén Dunaújváros adott otthont a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattának. A klubversennyel az olimpiai ezüst-és bronzérmes, kilencszeres világbajnok kenus emléke előtt tisztelegnek a szervezők. Az immár második alkalommal megrendezett esemény ötlete alapítványunk kuratóriumi tagjának, Pető Zsoltnak a fejéből pattant ki – és az ötletet tettek követték.
A kvótaszerző világbajnokságon és az előolimpián is jól szerepeltek egykori és jelenlegi Jövő Reménységei ösztöndíjasaink és Kolonics-díjasaink. Duisburgban és Párizsban is sok szép sikernek örülhettünk, nagyon biztatóak az előjelek a jövő évi olimpia előtt.
Idén is lesz Wichmann Tamás Regatta. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai
koordinációjával és a magyar kajak-kenu sportág kulturális értékeit ápoló Kolonics
György Alapítvány fővédnöksége alatt megrendezésre kerülő II. Wichmann Tamás
Nemzetközi Regattára 2023. szeptember 9-10-én kerül sor Dunaújvárosban, az Alsó-Duna parti úton, a Kikötői Öbölben. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az augusztus 23-27. között, a németországi Duisburgban zajló felnőtt gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kiemelten fontos, hiszen itt szerezhetők meg a jövő évi olimpiára a kvóták. Az esemény több egykori és jelenlegi díjazottunk és ott lehet. Többen már részt is vettek az előfutamokban, eddig mindenki sikeresen vette az akadályokat.
Varga Ádám gyakori és örömmel látott vendége az Ötpróba és a GeoGo eseményeknek. Az újdonsült Európa-bajnok kajakos amellett szakít időt ezekre a sportprogramokra, hogy a beosztása nagyon szoros, hiszen azon felül, hogy olimpiai ezüstérmes és immár Európa-bajnok élversenyző, a tanulmányait is igen komolyan veszi: fizikushallgató nappali tagozaton. Hogyan osztja be az idejét? Miként jut energiája ennyi mindenre? És hogyan került kapcsolatba a GeoGo-val? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ és persze még sok minden másra is.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatásából finanszírozva a Kolonics György Alapítvány újra meghirdeti a Granek István Edzői Tanulmányi Ösztöndíjrendszert, amelynek célja, hogy támogassa azoknak az egyetemi hallgatóknak a tanulmányait, akik kajak-kenu edzői, vagy osztatlan tanári képzésen vesznek részt és elkötelezettek a kajak-kenu sportág iránt.
Tizenöt éve, 2008. július 15-én, egy időremenés után lett rosszul Kolonics György. A kétszeres olimpiai bajnok legendás kenus életét sem az azonnal reagáló jó barátok, sem a kiérkező mentők nem tudták megmenteni. Kolonics Györgyöt 36 évesen érte a halál, azóta a róla elnevezett alapítvány gondoskodik emléke ápolásáról, de immár szobor, sétány, díjak, ösztöndíjak, iskola, szabadidőközpont is viseli a feledhetetlen bajnok életét.
Vasárnap véget ért az auronzói ifjúsági, U23 világbajnokság. A magyar csapat 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel megnyerte az összesített éremtáblázatot. A sikerekből nagy mértékben kivették részüket az egykori, illetve jelenlegi Jövő Reménységei ösztöndíjasaink, illetve a Kolonics-díjasok.
Átadták az újjávarázsolt Kolonics György Szabadidőközpontot a Kis-Duna partján, az egykori Úttörő és Ifjúsági Tábor helyén július 1-jén. Az új szabadidőközpontot Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, valamint Török László, a testvérváros Nagyszalonta polgármestere és a névadó olimpiai bajnok Kolonics György családja gyerekekkel közösen adta át.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége jóváhagyta az utánpótlás világ-és Európa-bajnokságára készülő csapat mellett a maraton Európa-bajnokságra utazók névsorát is. A világversenyekre utazó keretben számos egykori és jelenlegi Jövő Reménységei ösztöndíjas, illetve Kolonics-díjas is van.
Az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskola tanulói és a Ronald Házban lakó gyerekek és családjaik vettek részt a Kolonics Alapítvány és a Tanulj Tesó Alapítvány nyári táborozásán, amelyért köszönetet mondunk az Aktiv Magyarországnak is. A tábor csodálatosan sikerült, a gyerekek életreszóló élményeket gyűjtöttek.
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzérem volt a mérlege a magyar kajak-kenu válogatottnak az Európa-bajnokságnak is minősülő krakkói Európa Játékokon. Az egykori Kolonics-díjas Varga Ádám K-1 500 méteren győzött, míg a Jövő Reménységei ösztöndíjasunk, Kiss Ágnes C-1 500-on a harmadik helyen végzett.
Kolonics György halálának napján, július 15-én a csepeli vízitelepen gyűlnek össze barátok, ismerősök, sporttársak, családtagok, hogy a legendás kenusra emlékezzünk. Az eseményre mindenkit szeretettel várunk, aki vízre szeretne szállni, azt arra kérjük, hogy gondoskodjon saját hajóról.
Emlékműsorral egybekötve tartották meg a Kolonics, a Sportlegenda című vándorkiállítás megnyitóját Esztergomban. Az alapítványunk névadójának életét bemutató kiállítás a helyi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban tekintethő meg június 8.-ig. Az iskola aulájában felállított kiállításon a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György tárgyait, életének legfontosabb eseményeit és gondolatait ismerhetik meg a látogatók.
Remek eredményekkel zárták korábbi és jelenlegi ösztöndíjasaink az idei első felnőtt és ifjúsági válogatóversenyt. Kiss Ágnes és Juhász István is minden számban győzni tudott, ahol elindult, ami azt jelentette, hogy négy-négy aranyéremmel térhettek haza. De nem csak az ő sikereiknek örülhettünk. Ráadásként hozzátesszük: Kiss Ági május 22.-én ünnepli 18. születésnapját. Ezúton is a legjobbakat kívánjuk neki!
Megtartotta kuratóriumi ülését a Kolonics György Alapítvány, az előző évi beszámolók elfogadása után az ezévi program került szóba. A tagok megállapították, hogy tekintettel arra, hogy Kolonics György 2022-ben ünnepelte volna az 50. születésnapját és erről az alapítvány igyekezett a legméltóbb módon megemlékezni, az elmúlt év volt az alapítvány történetének legaktívabb éve. De programokban és tervekben 2023-ban sem lesz hiány.
Csáky László, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi tagja nem csak saját programunk, a Karrierkövető keretében dolgozik azon, hogy a fiatal edzőgeneráció minél felkészültebb és motiváltabb legyen, Laci tréneri tevékenysége, amely a sportágat szolgálja, egyre széleskörűbb. Erről mesélt nekünk.
Az egykori kenus, Sipos Tomi, aki az Irigy Hónaljmirigy tagjaként lett országszerte ismert, megnyerte a Viasat3 tévécsatornán futó Ide süss! című cukrászverseny húsvéti kihívását. A győztes a saját nyereményén felül egy civil szervezetnek is nyert egymillió forintot, Tomi kedvezményezettje a Kolonics György Alapítvány volt.
Az idei UTH egyik résztvevője, Tóth-Cseri Viktor úgy döntött, hogy az indulását nem csupán a futás örömére, de jótékony célra is fogja fordítani. Kiválasztottja nem más, mint ösztöndíjasunk, Csáky Soma, aki majdnem napra pontosan egy éve, 2022. április 4.-én szenvedett súlyos balesetet.
Debreczeni Lora Scarlett (a képen jobbra) a Honvéd kajakosa, Szigetmonostoron kezdett, majd Gödre került. Édesanyja egyedül neveli őt és öccsét, Mórt, aki szintén ügyes versenyző. Loráék először akkor kerültek be a híradásokba, amikor 2020-ban leégett a házuk, a sportági összefogásnak köszönhetően azonban megoldódott a helyzetük. Nyert már korosztályos Eb-ezüstérme, ORV-t és sokszoros magyar bajnok. A sport mellett a tanulásban is helytáll az idei Jövő Reménységei program ösztöndíjasa.
Csáky Lászlót, a Karrierkövető programunk mentorát kérdeztük arról, hogy miként halad a program, mennyire kell ügyelni arra, hogy változnak az idők, ezáltal a már edzősködő vagy edzői pályára készülő fiataloktól is mást követel meg a világ. Illetve Laci, plusz a program néhány résztvevője személyes tapasztalatát is megosztotta a Kolonics György Alapítvány által működtetett programmal kapcsolatban.
Az idén 17 éves Varga Bence az egyik az idei Jövő Reménységei ösztöndíjasok közül. A szolnoki kajakos nem csak a vízen, de a parton is rendkívül tudatos is sikeres. Nem csak hogy országos tanulmányi versenyt nyert régészetben, de ötös tanulmányi átlaggal zárta a legutóbbi tanévet. Építészmérnöknek készül, heti 37 órája megy el az iskolára, különórákra, 10 órát szán tanulásra és 22 órát edz, emellett jut ideje a barátokra és a szerelemre is. Bence minden tekintetben példakép.
Megtartotta az immár hagyományos évzáróját a Kolonics György Alapítvány. Az eseményen Csabai Edvin elnök felelevenítette a 2022-es esztendő legfontosabb eseményeit – amelyekben bővelkedtünk, hiszen Koló tavaly lett volna 50 éves -, valamint átadásra kerültek alapítványunk díjai, a Kolonics György-díj és a Jövő Reménységei ösztöndíjak.
Idén is megrendeztük a kenus összetartást Mátraházán, 2019, 2020, 2022 után 2023 január 7.-én immár negyedik alkalommal hoztuk tető alá közkedvelt eseményünket. A programon több korosztály képviseltette magát, örömünkre szolgált, hogy sokfajta programmal várhattuk a résztvevőket.
Megtartotta kuratóriumi ülését a Kolonics György Alapítvány kuratóriuma. Az eseményen Csabai Edvin kuratóriumi elnök beszámolt a 2022-es év legfontosabb eseményeiről, illetve a kuratórium döntött a 2023-as Jövő Reménységei ösztöndíjprogramunk győzteseiről.
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 2019-ben indította el a hazai aktív életmód és aktív turizmus legnagyobb konferenciáját. Idén Egerbe hívták szakmai párbeszédre a terület legfontosabb állami, önkormányzati, civil és üzleti szereplőit. Az Aktív Magyarország programján a Kolonics György Alapítvány és a Tanulj Tesó Alapítvány közös kezdeményezései is bemutatkoztak Juhász Gábor tolmácsolásában.
A gödi József Attila Művelődési Házban író olvasó találkozó keretében mutatkozott be a Koló – egy kenus legendája című könyv. A szerzővel, alapítványunk kommunikációs munkatársával, Tamás Ritával Vasvári Lili, a gödiek egykori kajakosa beszélgetett.
Hetedik alkalommal hirdeti meg a Kolonics György Alapítvány a Jövő Reménységei ösztöndíjprogramját. 2017-ben, a program kezdetekor, öt versenyzőt tudtunk támogatni, 2019-ben már nyolc sportoló kapott ösztöndíjat, 2020-tól pedig évente tíz kajak-kenus fiatal részesül a hat hónapon át folyósított, havi 40.000 forintos ösztöndíjban. A pályázat hamarosan elindul.
NOVEMBER 18. PÉNTEK: Koló - egy kenus legendája, író olvasó találkozóval egybekötött könyvbemutatót rendezünk Gödön. Az eseményre szeretettel várunk mindenkit, a helyszínen lesz lehetőség a könyv megvásárlására.
Az elmúlt évek hagyományaival ellentétben ezúttal nem verseny formájában rendeztük meg partnereinkkel a Kolonics György Emlékfutást, hanem közösségi futással emlékeztünk Kolóra, de így is több százan jöttek el a Népszigetre, hogy egy rendkívül jó hangulatú eseményen vegyenek részt.
A hagyományoknak megfelelően idén is október 23-án rendezzük a Kolonics György Emlékfutást, ezúttal közösségi formában. Az eseményre elsősorban a kajak-kenus versenyengedéllyel rendelkező sportolókat várjuk, de örömmel vesszük külsősök jelentkezését is. Már 19 egyesület leadta nevezését, további indulókat várunk.
Koló, egy kenus legendája címmel könyv jelent meg a 2008-as pekingi játékok előtt 36 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Kolonics György olimpiai és világbajnok kenusról, írja híradásában az MTI. A Kolóról szóló könyvet csütörtökön a Stopper hajón mutattuk be, nagy érdeklődés mellett.
Ha október 23., akkor Kolonics György Emlékfutás. Koló lelkesen vett részt a Bécs-Budapest Szupermaraton utolsó etapján, Budakeszi és a Hősök tere között, ennek az eseménynek az apropóján rendezték meg a barátai először a Koló emlékfutást.
A Koló, egy kenus legendája című könyv az Alapítványtól is megvásárolható 4990 Ft áron. A vásárlással az Alapítvány munkáját támogatjátok, amit ezúton is köszönünk. A könyv abból az alkalomból született, hogy Kolonics György idén lett volna ötven éves.
Csütörtöktől rendezik meg a portugáliai Ponte de Limában a felnőtt, U23-és és ifjúsági maraton világbajnokságot. A magyar válogatottban több egykori ösztöndíjasunkra érdemes odafigyelni, de érdekesség, hogy a magyar válogatottban helyett kapott anya és fia is Csay Renáta és Kolozsvári Brúnó személyében.
Idén abban a formában kerül megrendezésre a Kolonics György Emlékfutás, ahogy a kezdetekkor. Elsősorban kajak-kenus versenyengedéllyel rendelkező sportolókat várnak az október 23-ai eseményre, amely ugyanúgy a KSI kajak-kenu telepéről indul, mint a korábbi években. Alább a BBU szervezőiroda közleménye olvasható:
A magyar utánpótlás kajak-kenu válogatott minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta Szegeden, 21 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzérmet nyert az ifjúsági és U23-as vb-n. A fantasztikus sikerből kivették a részüket azok a versenyzők is, akik díjazottaink, illetve ösztöndíjasaink voltak az elmúlt évek során, vagy még mindig azok. Közülük tizenöten állhattak fel a dobogóra.
Július 15-én, Koló halálának 14. évfordulóján újra összegyűltek a barátai, szerettei, ismerősei, hogy rá emlékezzenek. A kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus, Kolonics György, alapítványunk névadója ma is összehozza az embereket. Az ünnepi megemlékezés után fáklyás evezésre indultak a megjelentek, a hagyományok szerint.
Először pár nappal a halála után gyűltünk össze, spontán felindulásból. Aztán szép lassan hagyománnyá vált a megemlékezés ezen formája. Kolonics György emléke eleven, hatása erős és jól érzékelhető a fiatal követőiben, munkálkodása nem volt hiábavaló, mert ma is példakép, iránytű, igazodási pont - sportolóként, barátként, emberként egyaránt.
Agócs Bence, alapítványunk Karrierkövető programjának résztvevője számol be a ma, nagy magyar sikerekkel véget ért ifi és U23-as Európa-bajnokságról, amelyen már edzőként vehetett részt. A Kolonics György Alapítvány egy fontos, kiemelt feladata a Karrierkövető program menedzselése, amelynek célja, hogy segítse, a pályán tartsa, mindenben támogassa a fiatal edzőnemzedéket.
Dr. Bognár Viktor ötletgazda, alapítványunk kuratóriumi tagja, gödi lakos nyitotta meg azt az ünnepséget, amelynek keretében Kolonics Györgyről sétányt nevezték el a gödi Duna-parton. A névadóra annak a megemlékezésnek a keretében került sor, amelyet a kétszeres olimpiai bajnok kenus születésének 50. évfordulója alkalmából rendeztek.
Június 4-én ünnepelné az 50. születésnapját Kolonics György. A róla elnevezett alapítványunk nem csak a 36 évesen elhunyt kenus legenda emlékét őrzi, de a sportág fiatal tehetségeit is segíti. Az emlékév azonban új módon is tiszteleg Koló előtt: könyv jelenik meg a kétszeres olimpiai bajnokról.
Megdöbbenve adta hírül az MVM Szegedi Vízisport Egyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, hogy Csanki Márk elhunyt. A 19 éves kenus, aki tavaly tagja volt a Jövő Reménységei programunknak, autóbaleset áldozata lett 2022. május 20-án. Márkra emlékezünk.
Megtartotta kuratóriumi ülését az alapítványunk, most került sor a 2021-es beszámolók elfogadására. Tavaly a járvány sok programunkat befolyásolta, a rendezvények kisebb létszámmal zajlottak, ennek ellenére is sikeres évet zárt a Kolonics György Alapítvány.
Gönczöl Laura és Opavszky Réka már egyaránt volt a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa. Most egy újabb díjjal értékeltük a sikeres kenupáros munkáját, a Kolonics-díj történetében először egy páros kapta meg az elismerést. A kenupáros tagjai méltán lettek díjazottak, tavaly ifjúsági Eb-t és vb-t nyertek, valamint a felnőtt világbajnokságon ezüstérmet nyertek. Gratulálunk nekik!
Pető Zsolt ezer fokon ég, ami meg is látszik élete teljesítményén: bármibe fog, azt sikerre viszi. A Kolonics György Alapítvány kuratóriumának tagja május 10-én ünnepli 50. születésnapján. Ennek alkalmából készítettünk vele interjút kajak-kenuról, munkáról, családról, a befektetett munka fontosságáról és további célokról. Isten éltessen, Zsolt, jó erőben, boldogságban, szeretetben!
Kiss Ágnes május 22-én lesz 17 éves, de már elképesztő eredménysorral rendelkezik. Tizenhat évesen nyert ifjúsági Európa- és világbajnoki címet, és állt helyt a felnőtt világbajnokságon. A szegedi kenus tehetség a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa, és már most a sportág büszkesége.
Kertész Gréta a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa. A paksi kajakos a Vak Bottyán Gimnázium 11. osztályos tanulója, emelt szintű angol, matematika és testnevelés specializáción. A tavalyi ORV-n kimagasló eredményeket ért el, önállóságát és érettségét annak is köszönheti, hogy édesanyja egyedül neveli őt és 15 éves testvérét.
Március elejétől az első áprilisi napokig tartott a Kolonics, a sportlegenda című vándorkiállítás a csepeli Kozma István Birkózó Akadémián. Több kuratóriumi tagunk is tartott tárlatvezetést kenus, illetve iskolai csoportoknak, örömteli, hogy a gyerekek itták Koló egykori barátainak szavait. Bognár Viktor beszámolójával zárjuk a kiállítást mi is, ez volt a 25. hazai tárlat, ha nyit a következő, természetesen hírt adunk arról is.
Alapítványunk kuratóriumi tagja, Kolonics György egykori jó barátja, Trebitsch András ismét bizonyítja, hogy milyen csodálatos ember. Az ukrajnai háború óta folyamatosan segíti a harcok elől menekülőket, most újabb nyolc kajak-kenu versenyzővel tart Magyarországra a lengyel határról. Rajta kívül a KSI-s Oláh Tamás és a szegedi Sík Márton segítő aktivitása is lenyűgöző, valamint a két klub szülői közösségéé.
Egy fantasztikus összefogásnak lehettünk tanúi az elmúlt két hónapban. És nem csak tanúi, hanem aktív részesei is. Ennek az összefogásnak köszönhetően egy számunkra nagyon fontos sporttársnak van esélye a gyógyulásra, tovább folytathatja rendkívül hasznos munkáját – sokunk örömére.
Mától, vagyis március 4-től látogatható a Kolonics, a sportlegenda című kiállítás a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiában. A tegnapi megnyitón Csabai Edvin, alapítványunk kuratóriumának elnöke, Gyulay Zsolt, a MOB elnöke és Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapítója emlékezett a 2008-ban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics Györgyre. Az eseményen megjelent Koló édesanyja és egykori edzőjének Ludasi Róbertnek a családja is.
Hoffer Benedek a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa. A KSI kajakosa edzője, Tóth Petra szerint is nagyon tehetséges és szorgalmas, az, hogy elnyerte az ösztöndíjat, talán valamit javít az önbizalmán, mert Benedek nagyon szerény is.
Alapítványunk megtartotta a 2021-es záróünnepségét, amelyen beszámoltunk az elmúlt év sikereiről, felvázoltuk a 2022-es célokat, valamint köszöntöttük a Jövő Reménységei ösztöndíjasait.
Szeghalmi Károly megannyi olimpiai és világbajnoki aranyéremben benne volt, amíg a kajak-kenu válogatott mellett dolgozott hajóépítő mesterként, ám most neki van szüksége segítségre. A combnyak-ízületei elkoptak, menni is alig tud, miközben dolgoznia kéne. A műtéti költség összegyűjtésében szeretnénk támogatni Karcsi bácsit.
Juhász István Dávid 9 éves volt, amikor az édesapja levitte a vízitelepre. Először csak azzal a céllal, hogy megnézzenek egy edzést. Az ötlet onnan jött, hogy az apuka kajakozott, miért ne próbálhatná meg a fia is, gondolta. Aztán máshogy alakult az élet. A Jövő Reménységei program ösztöndíjasa nem csak a kezdetekről mesél.
Kollek Bálint a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa. Az MTK kajakosa tavaly szinte egyeduralkodó volt 500 és 1000 egyesben a korosztályában, Balázs Péter edző szerint a kiemelkedő teljesítményét a tehetségén túl szorgalmának és tudatosságának köszönheti.
Ha január, akkor kenus összetartás Mátraházán. Idén is megrendeztük a közkedvelt eseményünket, amelyen minden korosztály képviseltette magát és amelyen sokrétű programmal vártuk a kenuzás szerelmeseit.
A Kolonics György Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg a Jövő Reménységei ösztöndíjprogramját. Azok, akik elnyerik az ösztöndíjat, havi nettó 40.000 Ft-os támogatásban részesülnek 6 hónapon keresztül. A kezdetekben öt, most már tíz ösztöndíjast választ a kuratórium. 2021-ben 32 fiatal kajak-kenu versenyző adta be a pályázatát a 2022-es évre, és idén is tíz győztest hirdettek a minap megrendezett kuratóriumi ülésen.
Kőhalmi Emese felnőtt világbajnokként zárta az idényt, de a korosztályos világversenyeken is nagyon jól szerepelt. Távok és csapategységek tekintetében is nagyon sokoldalúnak bizonyult a mindössze 19 éves kajakos. A Jövő Reménységei program ösztöndíjasára méltán lehetünk büszkék.
Bánki Lilla, a Kolonics Alapítvány projektmenedzsere nemrégiben élete első maratonját futotta. Lilla a 23. születésnapjára lepte meg magát ezzel a nagyszerű sportteljesítményre. Büszkék vagyunk Lillára, és azon kívül, hogy boldog születésnapot kívánunk neki, azt is szeretnénk, ha az ő sportszeretetének híre is eljutna azokhoz, akiknek fontos az alapítványunk munkája, hitvallása.
Ipacs Endre ma ünnepli 50. születésnapját. Pontosabban nem ünnepli, csak megéli, nem egy ünneplős típus. Kuratóriumi tagunkat ezzel az interjúval köszöntjük. Boldog szülinapot, Endre!
Íme itt a PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kolonics György Alapítvány Jövő Reménységei ösztöndíjra. A 2022-es idényben is tíz olyan fiatalt segít alapítványunk ösztöndíjprogramjával, akiknek szociális helyzetükből adódóan szükségük lehet támogatásra. A pályázat benyújtásának határideje 2021. december 13. Részletek alább olvashatók.
Amint már Facebook-oldalunkon beszámoltunk róla, Horváth Noémit, alapítványunk kuratóriumi tagját a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség közgyűlésén megválasztották a SUP bizottság elnökének. Noémit, aki korábban alapítványunk ügyeit intézte, a siker hátteréről kérdeztük.
Tótka Sándor, a kajak egyes 200 méter friss olimpiai bajnoka még pihen, de már várja, hogy hamarosan újra elkezdje az edzéseket. Az egykori Kolonics György-díjas az augusztusi országos bajnokság óta nem versenyezett, a szeptemberi világbajnokságot kihagyta, és tokiói sikere óta minden felkérésnek próbál eleget tenni.
Idén is megrendeztük a Nagy Sportágválasztó, az Ötpróba és a BBU Szervezőiroda csapatával a Kolonics György-emlékfutást. A szép őszi időben több mint kétezren jöttek el az eseményre, amelyen a 2008-ban elhunyt kenus lengedára, Kolóra emlékeztünk és ezzel a rendezvénnyel is igyekeztünk továbbvinni azt, amit ő képviselt, amiben hitt.
Sági Alíz a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa. Fiatal kora ellenére elképesztő kitartással, tudatossággal és bölcsességgel építi karrierjét és az egész életét. Alíz őszintén mesélt a családját érintő tragédiáról és arról, hogy miként tudta feldolgozni.
Gönczöl Laura és Opavszky Réka régóta alkot egy kenupárt, de a lányok az életben is odafigyelnek egymásra, nem csak a hajóban. Mindketten voltak ösztöndíjasok a Jövő Reménységei programunkban, amikor az egyikük kapta az ösztöndíjat, megosztotta a másikkal és fordítva. Laura és Réka egyaránt remek évet zárt, a végén még egy, a felnőtt vb-n kivívott ezüstérem is!
Idén is lesz Kolonics György-emlékfutás. A Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. és a Kolonics György Alapítvány közös rendezvénye mindhárom szervezetnek különösen fontos, tekintettel a Koló iránt érzett szeretetre és tiszteletre, valamint arra az üzenetre, amit Koló életműve hordoz.
Elképesztő idényt tudhat maga mögött Kőhalmi Emese. A 19 éves kajakos az U23-as Eb-n négyesben második lett, az U23-as vb-n két aranyat nyert, a felnőtt Világkupán ezer egyeseben tudott győzni, ahogy a nemrég véget ért felnőtt világbajnokságon is első lett K-1 5000 méteren. Ezzel ő az első olyan versenyző a Jövő Reménységei programunkból, aki felnőtt világbajnoki címet nyert.
Két olyan sportoló is kiérdemelte az örökös bajnoki címet a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, akik kötődnek a Kolonics György Alapítványhoz. Tótka Sándor olimpiai bajnoki győzelmével lett örökös bajnok, Kiss Péter Pál pedig paralimpiai aranyérmének köszönhetően nyerte el a kitüntető címet.
A magyar csapat 17 arany-, 5 ezüst-, és 7 bronzéremmel az első helyen végzett a portugáliai ifi és U23-as világbajnokság éremtáblázatán. A magyar küldöttség fölényes sikeréhez három versenyző is három-három arannyal járult hozzá, köztük Gönczöl Laura is, aki egykor a Jövő Reménységei programunk ösztöndíjasa volt.
Büszkék vagyunk arra, hogy a hamarosan kezdődő U23-as világbajnokságon több olyan versenyző is indul, aki a Kolonics György Alapítvány díjazottja. Úgy érezzük, hogy törekvéseink és céljaink tökéletesen egybeesnek a fiatalok érdekeivel, ebből pedig a sportág is sokat profitál.
"Az edzésmunka olyan, mint a sz@r, előbb-utóbb úgyis kijön" – idézi kedvenc mondását Bognár Viktor Wichmann Tamástól. Végtelenül tisztelte a Bajnokot, ahogy rajongással szerette Kolonics Györgyöt is. Ilyen őszintén csak az tud rajongani, aki átlátja a tehetség, a szorgalom és az áhítatos alázat szentháromságát. A Kolonics György Alapítvány kuratóriumi tagja ilyen. Bognár Viktor augusztus 29-én 50 éves.
Varga Ádám fantasztikus teljesítménnyel lett olimpiai ezüstérmes a tokiói olimpián a kajak-kenu versenyek királykategóriájában, ezer méteres egyesben. A mindössze 21 éves kajakos Kopasz Bálint mögött lett második. Ádám nagy büszkeségünkre alapítványunk díjazottja: 2016-ban ő nyerte el a Kolonics György-díjat.
A 2019-es szegedi világbajnokságon találkoztam vele először. A Kolonics Alapítvány sátrában dolgozott, az a típus, aki akkor is megtalálja a munkát, amikor egyébként lazíthatna. A Jövő Reménységei ösztöndíjasairól akartam írni. Szép sorjában felhajtotta nekem az összes fiatal tehetséget. De a gyerekek mellett az ő nevét is megjegyeztem. Mert Horváth Noémit nem lehet elfelejteni.
A Kolonics György Alapítvány megtartotta 2020-as évértékelőjét és évzáróját, a járványhelyzet miatt kicsit szokatlan időpontban. Az eseményen átadták a Kolonics Alapítvány elismeréseit, de előtte még Csabai Edvin, az alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt az alapítvány munkájáról.
Minden idők legeredményesebb utánpótlás Európa-bajnoki szereplését könyvelhette el a kajak-kenu válogatott a hétvégén Poznanban. 16 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel zárt a küldöttség. Remekül helytálltak a Kolonics György Alapítvány által támogatott versenyzők is.
Sukorón két kajak-kenu akadémia részvételével rendezték meg azt az eszkimó indián versenyt, amelyen az előzetes várakozások szerint százharmincan indultak volna, végül közel háromszáz kajakos, illetve kenus palánta vett részt. Alapítványunk plusz programokkal kedveskedett a gyerekeknek.
Nemrég zárt be Körmenden a Kolonics György emlékkiállítás, de hamarosan újra nyit, mégpedig Tiszaújvárosban. Tavaly márciusban Kaposváron tartották meg a járvány előtti utolsó kiállítást, azóta hosszú szünet következett. A gyűjtemény körmendi bemutatásának sikere jelzi, hogy Kolóra még mindig nagyon kíváncsiak az emberek.
Tótka Sándor számára az Európa-bajnokság vegyes élményéket hozott. Az egykori Kolonics György-díjas kajakos egyrészt 200 egyesben győzött és ezzel olimpiai résztvevő, másrészt a nagy reményekkel rajtoló négyesük leszerepelt, pedig közel ötévnyi munkát tettek bele. Hogy éli meg mindezt?
Június 4. Kolonics György születésnapja. Barátok – a róla elnevezett alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve annak elnöke - emlékeznek rá és elevenítik fel azokat a töreténeteket, amelyek nem sportolói, hanem emberi nagyságát, kedvességét idézik meg. 49 éves lenne, de ezt fura leírni. Hatása annyira erősen él, olyan intenzív érzelmeket vált ki, hogy mi, akik szerettük, úgy érezzük, hogy a mindennapokan is itt van velünk.
Csorba Zsófia a Szeged 17 éves kenusa, amellett pedig a Deák Ferenc Gimnázium matematika és angol orientációjú osztályának tanulója. Átlaga 4,5 és közben nem csak a középiskolai tanulmányai kiemelkedőek, de tanul angolul, olaszul és spanyolul. Kenusként is tiszteletreméltó a teljesítménye, a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa az Olimpiai Reménységek Versenyén két arany- és egy bronzérmet szerzett.
A Jövő Reménységei program ösztöndíjasa, Horváth Maja két céllal indult a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon: meg szerette volna nyerni a 17. országos bajnoki címét, illetve ki akarta vívni élete első Európa-bajnoki részvételét. Bardóczi Krisztián, Maja nevelőedzője, aki szemtanúja volt a hétvégi eseményeknek, meséli el a történetet.
Boldoggá tesz minket, ha egyre többet ismerik meg a Kolonics Alapítványt, mert az azt jelenti, hogy egyre többekhez jut el Kolonics György emléke, híre is. A hétvégén megrendezett kajak-kenu Világupán szép sikereket értek el a Kolonics Alapítvány egykori díjazottjai és Szegeden lelkesen dolgoztak önkénteseink is.
Tavaly márciusban, Kaposváron volt lehetőség legutóbb megrendezni a Kolonics György-emlékkiállítást, azóta a járványhelyzet nem tette lehetővé az esemény megszervezését. Most, több mint egyéves szünet után, Körmenden mutatkozik be a gyűjtemény, a megnyitón többen is képviselik alapítványunkat.
A 16 éves kenus, Kémenes Enikő Ráckevén él, a dunaújvárosi kereskedelmi technikumban tanul, kollégiumban lakik hét közben. Hobbinak indult nála a kenuzás, ami aztán egyre komolyabb tevékenység lett az életében. Hét testvére van, nem élnek könnyen, de a Jövő Reménységei program különdíjasa a körülményektől függetlenül elszántan küzd a céljaiért.
Koló egyik legjobb barátja volt. Ha nem a legjobb. Brácsa. Mindenki így ismeri. Vicces fiú. És komoly üzletember. Volt kenus. Koló korai párostársainak egyike. Gyerekként is emlékszem rá, egy általános iskolába jártunk. Fogalom. Intézmény. Fontos emlékek őrzője. Trebitsch András ma ötven éves.
Horváth Maja tizenhatszoros magyar bajnok, ebből tizenhárom alkalommal egyesben nyert, tavaly pedig az ORV-n K1 500-on és K1 1000 méteren az első helyen végzett. Volt már jó tanuló, jó sportoló, az iskolában is kiemelkedően teljesít. Komoly célokat határoz meg magának – és azokért következetes dolgozik is a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa.
Alapítványunk közösségi felajánlásnak köszönhetően egy-egy sportórát tudott adományozni két fiatal sportolónak. Panyik Zsombor kapta az egyiket, róla már írtunk a FB-oldalunkon és Györe Panna a másikat, most őt mutatjuk be bővebben. A dunavarsányi Merkapt-Mekler László SE versenyzője, a 11-szeres világbajnok maratoni kenuvilágbajnok Györe Attila lánya tele van tervekkel.
Horváth Csaba pályafutása során 13 világbajnok címet és egy olimpiai aranyérmet nyert. Két Európa-bajnoki elsőség is fűződik a nevéhez, elismerések, kitüntetések kísérték kenus pályafutást. Indián élete mérföldkőhöz érkezett, április hetedikén ünnepli 50. születésnapját. Isten éltesse sokáig!
Reisz Benedek kajakos, a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa semmit sem bíz a véletlenre. Edzője, Beé István is kiemeli szorgalmát és elkötelezettségét, közben az igen erős szentendrei Ferences Gimnáziumban tanul és áll helyt. Hét testvér közül ő a legnagyobb, a gyerekek közül négyen kajakoznak és már mindannyian országos bajnokok. Érdemes megismerni Beni történetét!
Molnár Csanád a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa, a családban nem ő az első, nővére, Csenge korábban már elnyerte ezt a lehetőséget. Csanád Szegeden kenuzik, idén lesz 17 éves, de sokkal érettebb a koránál, nagyon tudatos és szorgalmas. Egy napon született Kolonics Györggyel, szeretné egyszer majd megközelíteni az ő eredményeit.
A Kolonics György Alapítvány két nagyon népszerű, egyedülálló és a jövőbe mutató programja a Granek István Tanulányi Ösztöndíj és a Karrierkövető program, mindkettő olyanokat szólít meg, akik fiatalok és az edzői pályán képzelik el a jövőjüket. Őket mutatjuk be új sorozatunkban, közülük is először Bonyai Reginát.
Az Jövő Reménységei Ösztöndíjasok sorozatban Csanki Márkot mutatjuk be. A 18 éves szegedi kenus elképesztő ambícióval próbál napról napra jobbá válni, mindent, de tényleg mindent a sportnak rendel alá. Volt idő, amikor még nem így gondolkodott. A szemléletváltást saját maga vezényelte le az életében.
A Kolonics György Alapítvány újabb mérföldkőhöz érkezett. Először volt alkalma arra, hogy egy kajak-kenu egyesületnek defibrillátort adományozzon. A kiválasztott a Tisztaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület lett, tekintettel arra, hogy a mindössze tíz éve alakult klub ötödik az országos rangsorban és az Észak-keleti régió legnagyobb klubja a közel százharminc versenyengedéllyel.
Ha azt mondjuk, a 2020-as év rendhagyó volt, finoman fogalmaztunk. De milyen hatással volt és van a koronavírusnak egy sikersporttal foglalkozó alapítvány életére? Évértékelő interjú Csabai Edvinnel, a Kolonics Alapítvány elnökével.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy az idei év nehézségei ellenére is folytatódik a Kolonics György Alapítvány szociális alapú sportpályázata, amelynek köszönhetően 2021-ben már ötödik alkalommal lesz lehetőségünk támogatni kajak-kenus fiatalokat céljaik elérésében.
Tegnap délután a Kolonics Alapítvány hosszú kihagyás után megtartotta az idei év első kuratóriumi ülését, ahol Dr. Lits József, a felügyelő bizottság elnöke alátámasztotta: az alapítvány nemcsak sikeresen, de szabályosan működik.