Brácsa: 50 - és a számvetés, amire nincs idő!
Koló egyik legjobb barátja volt. Ha nem a legjobb. Brácsa. Mindenki így ismeri. Vicces fiú. És komoly üzletember. Volt kenus. Koló korai párostársainak egyike. Gyerekként is emlékszem rá, egy általános iskolába jártunk. Fogalom. Intézmény. Fontos emlékek őrzője. Trebitsch András ma ötven éves.
- Miért pont kenuzni kezdtél?
- Mert hetedikes koromig vízilabdáztam, de azt utáltam. Minden nap ugyanaz az edzés, ugyanaz az uszoda és büdös klórszag. Egy házban laktunk Szemán Robival és Taba Mikivel, ők kenuztak és lehívtak, hogy menjek velük. El sem tudom mondani a különbséget a két sportág között. Változatosság, szabadság és iszonyú jó társaság. Teljesen egyértelmű volt, hogy ott maradok.
- Ügyesnek számítottál?
- Hát, el kell mondjak egy sztorit, remélem, nem tartasz szerénytelennek. 1985 őszén mentem le az első edzésre a BSE-be, az a telep már nincs is meg. Kovács Laci, vagyis Puszi azt a feladatot adta, hogy térdeljek be egy kenuba és evezzek fel a Fradiig. Én voltam az első, akinek ez sikerült anékül, hogy beboruljon, csak a fordulónál estem bele a vízbe. Onnan aztán a hajóval együtt visszaúsztam. Elég önbizalomnövelő volt ez az eset, gyorsan meg is kérdeztem, hogy ki a legjobb a fiúk közül, mert akkor én őt meg akarom verni.
- Jöttek is az eredmények?
- Azt mondhatom, hogy igen. Háromnegyed évnyi kenuzás után ötödik lettem az országos bajnokságon, döntő esetén be volt ígérve egy NSZK-s edzőtábor, végül csak NDK lett belőle.
- Kolóval hogy ismerkedtél meg?
- 1987-ben nem sok esélye volt az én évfolyamomnak, hiszen a korosztályunkban versenyeztek a nálunk egy-két évvel idősebb klasszisok, Zala Gyuri, Hoffmann Ervin és Takács Tibi. Viszont akkoriban rendeztek keretfeltöltő versenyeket, az egyiken C2 500 méteren Lengyel Gáborral nyertünk, így bekerültünk a keretbe. A keretedzésen ismertem meg Kolót, akkor lettem figyelmes rá. Amikor engem elég komoly sérelmek értek és kitettek a Jakus Bélával alkotott párosból, összetérdeltem Kolóval és egyből nagyon jól mentünk. Azt hiszem, Koló későbbi ragaszkodásának az volt az alapja, hogy én voltam a korai párostársainak egyike. A barátságunk ekkor kezdődött és eltartott az utolsó napokig.
- Emlékszel arra, hogy mikor beszéltetek utoljára?
- Nem, de arra igen, hogy a 2000-es olimpiára menet én vittem ki a repülőtérre. Előző évben Opaljev minden egyes számot megnyert a világbajnokságon, Koló pedig a szokásos majrézását adta elő a kocsiban, hogy esélye sincs, Opaljev egy teljesen más dimenzió. Én meg annyit mondtam neki, hogy ha így gondolja, akkor most forduljunk vissza a kocsival és ki se utazzon Sydney-be. Nem ragozta tovább a kérdést, nem sokkal később pedig olimpiai bajnok lett, Opaljevet is megelőzve.
- Amikor egy kenuban eveztetek, már akkor is jellemző volt rá ez az aggodalmaskodás?
- Persze, mindig mindent túlaggódott.
- Hiányzik?
- Imádtam. A hülye kérdéseivel együtt. Te ismerted, tudod, milyen volt. Csak szeretni lehetett.
- Ötven éves vagy ma. Számot vet ilyenkor az ember?
- Nincs rá időm.
- És arra gondolsz ilyenkor, hogy mennyivel többet éltél már most, mint ő?
- Igen, legfőképp az jut eszembe sokszor, hogy mennyi minden kimaradt az életből. Andival Hawaii-on terveztek esküvőt. Már nagyon akart gyereket, de mindig mondta, hogy majd akkor lesz, ha tud minőségi időt tölteni vele. Nagyon picin múlt. Kozmann Gyurival biztosan nyertek volna Pekingben, elképesztően jó formában voltak. Utána abba tudta volna hagyni és élhetett volna a családjának, a gyerekeinek.
- Szorongás és aggodalom jellemezte a mindennapjait. Szerinted voltak felhőtlen pillanatai?
- A vízen, ott igen. Versenyek után is egy napot, ha otthon volt. Utána már ment a vízre. Hiányzott neki az evezés és a Duna.
- Később ti az üzleti életben is összeálltatok, volt egy papírüzletetek a Csepel Plázában. Ha ezt az oldalát nézzük, milyen ember volt?
- Végtelenül korrekt. Soha egy hangos szó, soha egy vita nem volt közöttünk.
- Ő aztán, amikor vége lett a Papírhajónak, nem üzletelt tovább, te viszont már akkor egy nagy céget vittél. A Braca Sport fogalom a sportágban, az összes nagy a ti lapátotokkal megy.
- Régre nyúlik vissza a cégem története. 1988-ban jött le a telepre egy litván ember, aki ma a társam, és szénszálas lapátcsöveket árult. Mivel csak én tudtam oroszul, nekem szóltak, hogy beszéljek vele. Nagyon keresett volt a terméke, hiszen akkoriban még mindenki falapátokat használt errefelé. Aztán jobban elmélyültem a témában és a Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben azonnal megalapítottuk Litvániába a cégünket, amely Litvánia 20. bejegyzett cége, vagyis tényleg elég gyorsak voltunk. Ma ott tartunk, hogy az olimpiai bajnokok nyolcvan százaléka a mi lapátunkat használja, folyamatosan fejlesztünk, vagyis megtaláltuk a számításunkat.
- Koló helye hol van az életedben?
- Sokat jut eszembe. Az ember szíve vigasztalhatatlan, de az életnek mennie kell tovább. Emlékszem, a 2000-es olimpiai győzelme után azt mondta nekem, „Brácsa, nekem tulajdonképpen mindig minden sikerült, remélem, nem kell nagy árat fizetnem érte…” Sokat jár a fejemben ez a mondat. Vannak veszteségek, amiket az ember soha nem dolgoz fel.