KP 50, avagy: hogyan lehet ilyen sok hajóban egyszerre evezni
Kárai Péter, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi tagja, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke ma ünnepli 50. születésnapját. Ez alkalomból beszélgettünk vele és kértük – mivel a számok embere -, hogy számokban meséljen a kajak-kenun kívüli életéről, a Kolonics Alapítványhoz fűződő viszonyáról, illetve a kajak-kenu és a közte, immár lassan negyven éve fennálló kapcsolatról.
Privát élet, avagy hála és köszönet a családnak
3 – csak ennyi évig kajakoztam
5 – ennyi évig úsztam (a kajak-kenu előtt)
15 – mivel nem voltam tehetséges sportoló, ezért ennyi évet tanultam érettségi után
5 – ennyi diplomát szereztem
5 – 5 óra után sosem kelek hétköznap, mert minden reggel megyek edzésre
6-7 – ennyi alkalommal edzek hetente
16 – ennyi éve vagyok házas
2 – ennyi gyönyörű gyermekem van, és mindkettő kiváló sportoló (Botond – utánpótlás fallabda válogatott, Kitti – most került be abba az akrobatikus fitness csapatba, amely világbajnokságon fog indulni idén)
5 – ennyi maratont futottam le (New York – 2, Budapest – 2, Berlin – 1)
25 – ennyiszer úsztam át a Balatont
- Az alapján, amilyen jelentős szerepet játszik az életedben a kajak-kenu, nem is gondolná az ember, hogy csupán három évig kajakoztál. Mi tartott meg a sportág mellett, miután abbahagytad és mi tart meg a mai napig?
- 1985. szeptember ötödikén kezdtem kajakozni, amit nagyon megszerettem, de hamar felmértem, hogy nem vagyok elég tehetséges, a tanulás viszont jól ment. Ezért inkább a tanulás felé irányítottam a figyelmemet, viszont amatőrként lejártam továbbra is az UTE telepére. Akkoriban ez nem volt szokványos, de fontosnak tartottam, hogy mozogjak és a közeget is szerettem. Miután versenyszerűen befejeztem, ügyeltem arra, hogy a kilométerek meglegyenek. Régebben bőven ezer kilométer felett eveztem egy évben, az évi hatszáz még mindig megvan.
- Hol szoktál evezni?
- Az UTE-ban van egy hajóm, amit Tótka Sanyitól kaptam, egy Nelo. Mindenem megvan, ezt szerettem volna az 50. születésnapomra, de Sanyi megelőzött. Illetve Csepelen is van egy hajóm. De a sportolásomat ma már nem elsősorban a kajakozás teszi ki, úszom és ha a lábaim rendben vannak, akkor futok. Szerencsére kevés az alvásigényem, olykor kevesebb, mint öt órát alszom, ha sokat, akkor is csak hatot, és hajnalban edzem. Este soha nem érek haza hét előtt és gyakori, hogy a különböző kajak-kenuval kapcsolatos meetingek késő délután, este vannak, vagyis az a leglogikusabb, ha a nap elején letudom az edzést.
- Miért fontos neked a mozgás a mai napig?
- Több okból is. Egyrészt szeretek edzeni. Másrészt mindig is figyeltem arra, hogy hiteles legyek. A sport körül mozgok, hogy nézne ki, ha csak beszélnék a dolgokról, de nem mutatnék példát a magam szintjén. Ráadásul egy nagy, 42 milliárdos cég ügyvezetője vagyok, 200 embert foglalkoztatunk, nem csak hogy sokat dolgozom, de stresszes is a munkám, a stressz legjobb ellenszere pedig a mozgás. Meggyőződésem, hogy azért bírom ilyen jól a terhelést az élet minden területén, mert a sport karban tart.
- Jogos a kérdés, hogy ha ennyire sok helyen állsz helyt, munka, a kajak-kenuval kapcsolatos különböző társadalmi pozíciók, akkor mennyi időd jut a családra? Illetve hogyan tolerálják azt, hogy rengeteg időd megy el a munkára és a kajak-kenura egyaránt?
- Nagyon hálás vagyok a feleségemnek, Dettinek, aki tényleg a legnagyobb türelemmel viseli el azt, hogy minden feladatokörömben maximalista vagyok, ami a rájuk fordított időben is megmutatkozik. Évente legalább tíz nap szabadságom elmegy a kajak-kenuval kapcsolatos ülések, illetve a kajakversenyek miatt, ezeket fordíthatnám akár a családra is, de ugyanez igaz az esti megbeszélésekre, illetve a rengeteg hétvégi programra. Detti és a gyerekek azonban elfogadják ezt, amikor csak tehetem, próbálom őket magammal vinni, természetesen saját költségen, így voltak már velem kajak-kenuval kapcsolatos eseményen Thaiföldön, Cipruson vagy éppen Barcelonában.
- Honnan eredeztethető ez a hihetetlen munkabírásod?
- Egyértelműen a szüleimtől. Anyukám idén lesz 75 éves, apu 77, de fantasztikus, milyen energikusak még mindig és nem csupán energikusak, de segítőkészek. Anyutól egyértelműen az aktivitást, a hajnali kelést, a feladatorientáltságot örököltem, aputól pedig a kitartást és a szívósságot. Nagyon hálás vagyok nekik mindenért, egészen egyedülálló az, ahogy támogatnak minket a mai napig. És hát emellett az is fontos, hogy feltétel nélküli szeretetben nőttem fel, nagyon jó alapokat jelentettek ezek a dolgok a későbbi életemben.
Kajak-kenu, avagy 39 év és ami mögötte van
39 – ennyi éve járok az UTE (korábban Újpesti Dózsa kajak-kenu telepére)
11 – ennyi éve vagyok elnökségi tag az MKKSZ-ben
7 – ennyi éve vagyok az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja
7 – ennyi éve vagyok alelnök az MKKSZ-ben
6 – ennyi kajak-kenu versenyzőt menedzselek jelenleg (Tótka Sándor, Nádas Bence, Kuli István, Balogh Gergely, Rendessy Eszter, Kiss Péter)
- A rövid, mindössze három évig tartó aktív kajakozás után, már felnőttként több szerepkörökben is felbukkantál a sportágon belül, messze nem csak mint amatőr kajakos. Mi indított erre?
- Kétezer környékén Storcz Botond ügyeit kezdtem intézni, aztán amikor szövetségi kapitány lett, állandó meghívottként elkezdtem eljárni a szövetség elnökségi üléseire. Ez 2009-ben történt, majd 2013-ban elnökségi tag lettem. Ekkor kezdtem el Tótka Sándort menedzselni, vagyis azt mondhatom, hogy mindig egy-egy feladat mentén maradtam benne, illetve mélyültem el a kajak-kenuban. 2016-ban alnökké választottak, 2017-ben az Európai Kajak-Kenu Szövetség board tagja lettem, ugyanebben az évben lettem a Kolonics Alapítvány kuratóriumi tagja, majd 2020-ban a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként is képviselem a sportágat.
- Hogy tudsz ennyi feladatkörre odafigyelni?
- Napi tíz órát dolgozom a munkahelyemen, minden, amit csinálok, ezen felül van, de ahogy mondtam már korábban, terhelhető vagyok. Mindig azt szoktam mondani, hogy semmiben sem vagyok kiemelkedő, de mindig a legjobbakhoz mérem magam és ez az attitűd törekvővé tesz. A legjobbaktól persze kikapok az összevetésben, de ez engem nem lomboz le, hiszen helyes az önértékelésem. Ez a fajta törekvés viszont lehetővé tette, hogy kidolgozzam a saját munkamódszereimet, amikkel minden területen helyt tudok állni. Például én a családi nyaralásokon is dolgozom, vagy ha elmegyek egy kajak-kenus eseményre, azokon a napokon is előveszem a laptopot és a legfontosabb munkáimat elvégzem. Számomra sokkal jobb ez az örökös készenlét – például a napi 60-80 fontos e-mail megválaszolása -, mert ez lehetővé teszi, hogy ne egyszerre szakadjon a nyakamba az, amit esetleg pár napig elmulasztottam, akár egy nyaralás, akár egy kajak-kenu esemény miatt megcsinálni. A fentieken túl egyébként 2017 óta doppingellenes tevékenységet is folytatok, ezzel kapcsolatban számos publikációm megjelent, ami szintén szívügyem, de azért viszi az időt rendesen.
- A versenyzők menedzselése mit ad neked? Hiszen ezt a tevékenységet is ugyanúgy önkéntes, társadalmi tevékenységként végzed, mint az összes kajak-kenuhoz köthető feladatkört.
- Mindig olyan versenyzők mellé állok oda, akiknek az értékrendje hasonló az enyémhez, akik hűségesek az elveikhez a sportban, a magánéletben és akik számára fontos a tanulás, a kajakon kívüli boldogulás is.
- Ha jól tudom, olykor együtt is edzel velük.
- Évente egyszer igen, jó érzés, hogy ennyi idősen valamelyest tartani tudom velük a lépést. Nyilván kajakozásban nem, de úszásban egy kicsit azért igen. Meg az is jó érzés, hogy ezzel az egésszel valamit vissza tudok hozni az olimpiai mozgalom lényegéből. A négyévenkénti olimpia ugyanis annak az ünnepe, hogy a négyéves olimpiász ideje alatt az ember odafigyelve, egészségesen, tisztességesen él. Tudom, hogy ez túl romantikusan és naivul hangzik, de nekem fontosak ezek az eszmék és örülök, hogy valamelyest én is tehetek azért, hogy ezek az eszmék ne haljanak ki.
Kolonics Alapítvány, avagy a tizenéves példaképek gyűjtőhelye
7 – ennyi éve vagyok kuratóriumi tag
8 – ennyi éve megy a Jövő Reménységei program
20 – ennyi millió forintot sikerült összegyűjteni 2016 óta
72 – ennyi tehetséges fiatal sportolót támogattunk a Jövő Reménységei program keretében
3 – évente ennyiszer megyek ki a mai napig is Koló sírjához
- Mit jelent neked a Kolonics Alapítvány?
- Óriási megtiszteltetés, hogy csupa kenus közé kajakosként bekerülhettem. Mindig azt mondom, hogy ha egyszer belefáradnék a kajak-kenuba, először a szövetségi tevékenységet adnám fel, utána a menedzserit és csak legutolsósorban az alapítványt, mert ezt annyira szeretem és annyira a szívemből jön.
- A Jövő Reménységei ösztöndíjprogramnak te vagy az ötletgazdája és a mai napig te vagy a motorja az adománygyűjtő kampánynak. Miért fontos neked ennyire ez a program?
- Hihetetlen, hogy milyen példaképek bukkannak fel a pályázati folyamat során. A gyermekeimnek fel szoktam olvasni a pályázati anyagokból. Mondom is nekik, hogy nem az olimpiai bajnokok a példaképek, hanem ezek a fiatalok, akik nehéz körülmények között érik el a jó sporteredményeket és még a tanulásban is jól teljesítenek. Elképesztően nehéz sorsok tárulnak fel előttünk olykor, valóban példaképként tekintek ezekre a fiatalokra és felnézek rájuk. Az ő példájuk sokaknak erőt adhatnak szerintem.
- Miközben az élsportban tevékenykedsz és olimpiai bajnokot is menedzselsz Tótka Sándor személyében és miközben maga Kolonics György is kétszeres olimpiai bajnok volt, elgondolkodtató, amit mondasz.
- Azért szoktam felolvasni a gyerekeimnek részleteket a pályázati anyagokból, mert szeretném, ha tisztában lennének vele, hogy milyen fontos álmokat dédelgetni, amikért aztán lehet küzdeni. A cél elérése önmagának nem jelent örömöt, az jelent örömöt, ha az ember végig járja az útját a maga nehézségeivel, küzdelmeivel, buktatóival. Az álom elérése nem garantált, de ha az ember végig járja az útját, akkor a fejlődés és a jobbá válás viszont garantált. De ahhoz nagyon sokat kell dolgozni – és végül is a befektetett munka adja meg mindennek az értékét. Legyen az egy tanulmányi siker, egy sportsiker vagy egy olimpiai bajnoki cím.