December 11-ig lehet pályázni a Jövő Reménységei ösztöndíjra
Hetedik alkalommal hirdeti meg a Kolonics György Alapítvány a Jövő Reménységei ösztöndíjprogramját. 2017-ben, a program kezdetekor, öt versenyzőt tudtunk támogatni, 2019-ben már nyolc sportoló kapott ösztöndíjat, 2020-tól pedig évente tíz kajak-kenus fiatal részesül a hat hónapon át folyósított, havi 40.000 forintos ösztöndíjban. A pályázat hamarosan elindul.
Alapítványunk idén is meghirdeti a Jövő Reménységei pályázatot, amely már a 2023-as évre szól. Olyan utánpótláskorú, 15-18 éves kajakos és kenus, illetve a paraszakágban 15-21 év közötti kajakos és kenus versenyzők számára, akik jelenleg iskolai tanulmányokat folytatnak, hazai vagy nemzetközi eredményekkel rendelkeznek a sportágban, és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.
A teljes ösztöndíjkeret 2.400.000 Ft, amelynek forrása magán- és céges adományokból tevődik össze. Női kenu, női kajak, férfi kajak és férfi kenu szakágakban két-két nyertes pályázó,
illetve para szakágban és különdíjasként egy-egy nyertes pályázó 2023. februártól fél éven keresztül havi 40.000 forint támogatásban részesül. Az ösztöndíj folyósítása 2023 februárjában kezdődik.
A kiválasztásnál a sportági és tanulmányi eredményeken kívül számít a versenyzők szociális és családi helyzete, célunk, hogy a megítélt támogatás valódi segítséget és ösztönzést jelentsen a versenyzőknek. Nem kizáró ok, ha valaki korábban elnyerte az ösztöndíjat, volt már példa ismétlésre.
Jelentkezés: info@kolonicsalapitvany.hu csatolva a szükséges dokumentumokat
Határidő: 2022. december. 11.
A pályázati támogatás felhasználható sportági, vagy a kiegészítő sportágakban használt sporteszközre, sportruházatra, táplálékkiegészítőre, teljesítménydiagnosztikai eszközökre, a szövetség egészségügyi központjában igénybe vett szolgáltatásra, illetve edzőtábori költségek fedezésére.
A pályázatokról alapítványunk kuratóriuma dönt, a nyertes pályázókat 2022. december 14.-én értesítjük ki a kuratóriumi döntésről.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PDF-BEN:
https://kajakkenusport.hu/hir/december-11-ig-lehet-palyazni-a-jovo-remenysegei-osztondijra