Elindult a Karrierkövető program

A Kolonics György Alapítvány együttműködve a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel áprilisban útjára indította a Karrierkövető programot.

Elindult a Karrierkövető program

A program célja, hogy a versenyzőket a sport mellett hosszú távú tervezésre ösztönözze, segítsen érdeklődési körük meghatározásában, a sportban mutatkozó tehetségük mellett további értékeiket feltárja, tanulmányaikat tervezze és támogassa, ezzel segítve az átállás nehézségeinek leküzdését és lehetővé tegye a sportban elért sikeres karrier folytatását.  Áprilisban két hét alatt  mind a négy helyszínt- Dunavarsány, Szolnok, Szeged, Gubacsi híd - ahol ifjúsági válogatottjaink edzőtáboroztak, bejárta az alapítvány, hogy ismertesse a sportolókkal a programot és tájékoztassa őket a lehetőségekről.

A kitöltőtt tesztek után egyéni profilt hozunk létre mindenkinek, így segítséget nyújtva a fiataloknak, hogy merre érdemes továbbtanulniuk, melyik területen találkoznak egyéni ambícióik és belső adottságaik. Azoknak, akik érdeklődnek az edzői hivatás iránt, illetve egyéb, sporthoz kapcsolódó szakmát szeretnének tanulni, felvételi előkészítőt fogunk szervezni, így is támogatva a bejutásukat a Testnevelési Egyetemre, illetve egyéb sporttudományi képzést oktató intézményekbe.