Tehetséggondozás felsőfokon

A 2018-as évben – tanulva az előző évben tapasztaltakból – más megközelítéssel kezdtük el a Karrierkövető program megvalósítását. Az eredményesség mércéje az edzőpalánták pozitív visszajelzései mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség köszönetnyilvánítása volt.

Tehetséggondozás felsőfokon

Idén az egyesületvezetőkkel együttműködve olyan fiatalokat vontunk be a programba, akik edzőként képzelik el jövőjüket. A kiválasztott jelentkezők – Bonyai Regina, Fülöp Fanni, Fejér Zakariás, Fodor Soma, Oravecz Máté és Szekeres Zsolt – az év során több olyan eseményen vehetett részt, melynek célja az edzővé válás motivációjának megerősítése, illetve az edző-testnevelőtanár életpályamodell bemutatása volt.

Kulisszatitkok testközelből

Az első program a szegedi Világkupa volt, ahol a futamok megtekintése mellett a programok között szerepelt a szövetség vezetőivel folytatott kerekasztal-beszélgetés az edző-versenyző kapcsolat rejtelmeiről, egy minden részletre kiterjedő pályabejárás, valamint megismerkedhettek az NKM Szeged VE toborzási rendszerével és az utánpótlás-nevelés felépítésével. Ezt követően augusztus közepén a világbajnokságra készülő felnőttválogatott központi edzőtáborába, Szolnokra utaztunk, amelynek során a jelöltek tapasztalt edzőinket kísérték a motorcsónakokban, testközelből figyelhették a szakemberek módszereit, választ kapva felmerülő kérdéseikre. 

„Számomra ez a program rendkívül sokat segít, nemcsak a támogatás, hanem a sok új dolog miatt, amit tanultam, és amit az edzéseken nap mint nap fel tudok használni. A szolnoki, világbajnokságra felkészítő táborban nagyon közelről láthattuk a profik munkáját, sok tapasztalattal gazdagodtam, és van olyan dolog, amit már be is építettem azokba az edzésekbe, amiket a kicsiknek tartok.” – Szekeres Zsolt

Gondolatébresztő délutánok

Idén a programot motivációs délutánokkal is kiegészítettük, amelyen nemcsak az edzőjelöltek, hanem a kiválasztott egyesületek középiskolás versenyzői is részt vehettek. Szakembereink három helyszínen tartottak inspirációs előadást, Csáky László a kettős karriertervezés fontosságáról, Dávid Ferenc a függőségekről és a csoportnyomás kezeléséről, míg Hadfi Dániel személyes történetein keresztül a küzdeni tudásról és a belső motiváció fontosságáról osztott meg értékes gondolatokat.

„A program nagyon sokat segít nekem a dolgok megoldásában! Legjobban az augusztusi edzőlátogatás tetszett, ahol nagyon sok kajak-kenu edző mellé beülhettünk a motorcsónakba. A programok felépítésével teljesen elégedett vagyok, jól szervezettek és nagyon élvezetesek.” – Fodor Soma

Élet a kajak-kenun túl

Annak érdekében, hogy leendő edzőink minél nyitottabbak legyenek, decemberben sportági kitekintést szerveztünk nekik: a Duna Arénában Milák Kristóf világbajnoki ezüstérmes úszó vízi, illetve szárazföldi edzését tekinthették meg, majd az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya- válogatott edzésén szerezhettek értékes tapasztalatokat. A szakmai háttér teljes körű megismerése érdekében pedig a megújult Testnevelési Egyetem tudományos intézeteibe, és a nemrég átadott LifeLike Mozgásdiagnosztikai Központba is ellátogattak.

„Nagyon tetszettek az év végi programok, az edzéslátogatások és beszélgetések. Számomra nagy pluszt nyújt az, hogy betekinthetek más sportágak edzéseibe. Az itt hallottak és az edzők segítőkész hozzáállása és jó tanácsaik sokat segítenek a fejlődésemben, mint jövendőbeli edző.” – Fejér Zakariás

Mindent a motiváció megőrzéséért

A programok során az útiköltséget, a szállást és az étkezést is az alapítvány finanszírozta a fiatalok számára, hogy ez ne akadályozzon meg senkit a részvételben. Ezenkívül lehetőséget nyújtottunk számukra, hogy tagjai legyenek a Magyar Edzők Társaságának, átvállalva az éves tagsági díjat is. Ezzel meghívást kapnak továbbképzési eseményekre, kézhez kapják a Magyar Edző folyóiratot és hozzáférést az induló e-learning felülethez is. Reméljük, hogy a program hozzájárul ahhoz, hogy a kiválasztott fiatalok tanulmányaik végéig megőrizzék a kellő motivációt, és sikeres edzővé válhassanak. 

„A program megtervezésekor az vezérelt minket, hogy egyrészt segítsük a generációk közötti információáramlást, hiszen sikeres edzőink rengeteg gyakorlati tudást halmoztak fel az évtizedek során, melyet legtöbbször nincs lehetőségük átadni az utánuk következő generációnak, másrészt az egyetemen megtanult elméleti tudás mellé gyakorlati hátteret biztosítani. Kiemelt célunk, hogy azokban a régiókban, ahol jelenleg szakemberhiánnyal küzd a sportágunk vagy nincs megfelelően biztosítva az edzőutánpótlás, megtaláljuk azokat az ambiciózus fiatalokat, akik a közeljövőben megoldást nyújthatnak erre a problémára.” – összegzett Csabai Edvin, az alapítvány elnöke.