Agócs Bence: edzőként a Karrierkövetőből az Európa-bajnokságra

Agócs Bence, alapítványunk Karrierkövető programjának résztvevője számol be a ma, nagy magyar sikerekkel véget ért ifi és U23-as Európa-bajnokságról, amelyen már edzőként vehetett részt. A Kolonics György Alapítvány egy fontos, kiemelt feladata a Karrierkövető program menedzselése, amelynek célja, hogy segítse, a pályán tartsa, mindenben támogassa a fiatal edzőnemzedéket.

Agócs Bence: edzőként a Karrierkövetőből az Európa-bajnokságra

„2019 óta vagyok kajak edző és 2020-ban kerültem be először a Karrierkövető programba. Ez idő alatt nem volt még alkalmam nemzetközi versenyre utazni a válogatott edzőjeként. Idén az ifi és U23 Eb-n én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy segítsem az ifi lány csapat munkáját. Saját versenyzőm, Szegedi Angie az ifi női négyes tagjaként kvalifikálta magát a kontinensviadalra. Az otthoni válogatón győzni tudott párjával, Kiskó Rékával is, illetve serdülőként harmadik helyet ért el az ifik között 500 és 200 méteren is. A számhalmozás miatt (Kiskó Réka négy számban nyert a válogatón) párosban sajnos nem tudtak rajthoz állni Belgrádban.

A hatfős ifi csapatból (Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka, Kiskó Réka, Debreczeni Lora Scarlett, Pólai Petra, Szegedi Angie) csak Kiskó Rékának volt korábban az ORV-n kívül Eb- és vb-tapasztalata. Érdekesség, hogy ebben az ifi keretben Debreczeni Lora még csak első-, Szegedi Angie pedig másodéves serdülőként szerzett helyet! Fiatal koruk és első Eb-szereplésük azonban nem nagyon mutatta a rutintalanság jeleit. A lányok érdemeit növeli, hogy az apró részletekig mindig mindent úgy és akkor hajtottak végre, ahogy azt előre megbeszéltük. A versenyen és edzéseken kívüli időben persze nem volt gond a lazasággal, de amikor feladat volt, tudtak váltani és fókuszáltan elvégezni azt.

Az első versenynapon kivétel nélkül mindenki egyenes ágon, futamgyőzelemmel kvalifikálta magát a szombati és vasárnapi döntőkbe. Nemes Réka 1000, Kiskó Réka 500 m egyesben, Pólai Petra és Debreczeni Lora 500 párosban, illetve a Kiskó-Szegedi-Nemes-Rugonfalvi összeállítású négyes 500 méteren várta az Eb-döntő rajtját.

A döntők előtti 1-2 napot igyekeztünk hasznosan eltölteni és elérni, hogy a lányok formában maradjanak. Edzőként nagy kihívás eltalálni a megfelelő arányt pihenés és edzés között, illetve az edzésekre kitalálni a megfelelő programot. Egyszerű feladatnak is tűnhet, de könnyű elrontani ezt az átmeneti időszakot és ezt nyilván szerettük volna mind elkerülni.

Három lánynak kint volt velünk a saját edzője, ezért nem mindig kellett egyedül megoldanom ezt a feladatot. Szerettük volna megtartani a motivációjukat, illetve a megfelelő lelki, mentális és fizikai állapotot.

Volt, akinek minden nap végén szüksége volt egy beszélgetésre, valaki napközben többször is igényelte a figyelmet, de voltak, akik egyedül, a klubedzőjükkel kommunikálva tudták elérni a döntőre szükséges “éhséget”.

Az első szuper eredményt Nemes Réka szállította az 1000 méteres döntőben. Kitűnő, higgadt versenyzéssel, hatalmas fölénnyel lett Európa-bajnok!

A legextrémebb feladatot a vasárnapi döntők során az 500 egyes és négyes közelsége hozta. Kiskó Rékának 45 perce volt az egyéni futam után résztvenni az eredményhirdetésen, majd beülni a négyesbe és megjelenni a következő rajtnál, és újra megcsinálni egy maxos pályát. Előre megbeszéltük részletesen, hogy kinek mikor mi a feladata, hogy ez zökkenőmentesen történjen. Réka óriásit harcolva szintén Európa-bajnok lett egyesben (!), majd a megbeszélt menetrendet tartva társai rajtra készen várták a négyes hajóval. Ebben a rövid időben Rékának volt egy egyes utáni levezető programja, majd egy gyors megbeszélés és vízreszállás. Úgy néz ki, hogy jól sikerült a finomhangolás is, mert a lányok szuper versenyzéssel, meggyőző, félhajós előnnyel lettek ketten újra, ketten pedig először Európa-bajnokok!

Nagyon hasznos tapasztalat volt kint lenni, szerintem egy négyest készíteni komoly edzői feladat és rutint igényel. Ebben segítségemre volt Bée-Samu Andrea is, akinek nálam sokkal nagyobb tapasztalata van már ebben. Örülök, hogy volt szerencsém itt lenni és megismerni a csapatot, nagyon jó, fiatal sportolókkal dolgozhattam együtt, ha csak pár napig is. Jó tapasztalat volt továbbá, hogy rutinos és “elsőbálozó” sportolókhoz is kellett 1-2 napos ismertség után kulcsot találni és kihúzni őket egy-egy apró gödörből vagy épp földön tartani, ha arra volt szükség.

Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem nemzetközi versenyen résztvenni a válogatott csapattal. Remélem, hogy ez a négyes szereplés megerősítette a lányokat és a vezetőséget is a felkészülés folytatásában, következő célunk rajthoz állni a szegedi világbajnokságon.”

Agócs Bence (aki a fotón Kollek Bálinttal és Györe Pannával látható, ők Jövő Reménységei ösztöndíjasként nyertek az ifi Európa-bajnokságon)