Mások mondták

Ahogy tőlünk telt – A kajak-kenu sport sikertörténete

RÉSZLET

KOLONICS GYÖRGY

A KIJELENTÉS, MELY SZERINT ÉLT-HALT A SPORTÁGÉRT, SOKAK KAPCSÁN ELHANGZOTT MÁR. DE ALIGHA AKAD VALAKI, AKINEK ESETÉBEN OLYAN DÖBBENETES SZEMLÉLETESSÉGGEL IGAZ LENNE EZ A MEGÁLLAPÍTÁS, MINT AZ ÖVÉBEN. KOLÓ MINDENT AKART, ÉS SOHA SEMMIT NEM ADOTT FEL. MÉGPEDIG OLYAN SZERÉNYSÉGGEL ÉS ALÁZATTAL, HOGY NEM CSUPÁN AZ ÉRMEKÉRT VALÓ KÜZDELEMBŐL ADOTT PÉLDÁT. EMBERSÉGBŐL IS.

„Nem vagyok bizalommal teli ember. Mindig bennem van a kétség” – mondta nyílt őszinteséggel még a legnagyobb sikerek idején is. Az igazán erős jellemek azon ritka csoportjához tartozott, akik merik vállalni a gyengeségeiket is. Közben persze mindent megtett azért, hogy úrrá legyen rajtuk. Maximálisan. Merthogy más mértéket nem is nagyon ismert. A leghétköznapibb edzésen is száz százalékot akart teljesíteni. Így volt ez már akkor is, amikor hihetetlenül cingár, ismeretlen kissrácként először szállt versenybe az akkor már menő ifikkel szemben Dunavarsányban. És győzött...

Ki ez a gyerek? – kérdezgették akkor a nála idősebb versenyzők. És nagyjából ugyanezt a kérdést próbálták megválaszolni, megfejteni a sporttársak az azóta eltelt években is.
Eredményei önmagukban sokat elmondanak róla, de a „titok” mégiscsak a személyiségében rejlett, amellyel rendkívüli módon tudta inspirálni a környezetét. A társakat, akik együtt edzettek vele, és nap mint nap tanúi voltak elszántságának és sajátos megnyilvánulásainak. És persze azokat is, akik utána igyekeztek: a fiatal kenusokat, akik „játékból” utánozták a mozgását. Vajda Attilát, aki úgy fogalmazott: Koló atlantai győzelme után értettem meg igazán a célomat, és úgy éreztem, találtam egy ikont, akit követhetek. De legalább ilyen erővel motiválta Kozmann Györgyöt, aki kitüntetésként élte meg a sorstól, hogy a párja, mi több, a barátja lehet.

Mindent alárendelt a sportnak, teljes mértékben. Monotóniatűrése, fanatizmusa szinte példátlan volt. Olyan szinten volt képes az adott feladatra koncentrálni, hogy semmi mással nem foglalkozott. Sem előtte, sem utána. A kenuzás nemcsak edzést meg versenyzést jelentett számára, hanem mindent kitöltő életvitelt.

Szorongásai, belső küzdelmei ellenére mélységes harmóniát volt képes megosztani a vele egy hajóban evezőkkel. „Olyan fantasztikus lelkiállapot volt, amit nagyon ritkán érez az ember” – mondják, akiknek részük volt benne. És voltak olyan pillanatok és közös élmények is, amikor a felszabadult öröm előcsalogatta Koló kevésbé ismert énjét. A versenyzőtársak máig emlegetik a 2007-es sárkányhajó-vb-t, amelyen az együtt kivívott győzelem mámorában – szokásos óvatossága ellenére – mindenkit meglepve elsőként ugrott be az amúgy köztudottan kétes tisztaságú vízbe. Annyira tudott másokkal együtt örülni...

Kivonatos pályarajzában nem sok klubváltást találunk, hiszen egyesületéhez éppúgy ragaszkodott, mint megszokott tárgyaihoz és rituáléihoz. Nevelőegyesülete, a Budapesti Spartacus után mindvégig a Csepel SC-ben maradt. Barcelonában volt az első olimpiai szereplése Pálizs Attilával, az első világbajnoki aranyat pedig 1993-ban szerezte, Horváth Csabával. A duisburgi vb ötszörös diadala után az atlantai olimpián szintén vele ért elsőként célba 500 méteren. Sydneyben szerezte meg a pályája csúcsát jelentő egyéni olimpiai győzelmet. Olyan vízen, amilyenre – Ludasi Róbert megfogalmazásában – Csepelen le se ment volna.

Ezt követően ismét a páros felé fordult, és 2004-ben az athéni olimpián újabb bronzérmet szerzett. 2006-ban Kozmann Györggyel hazai közönség előtt győzedelmeskedett a vb-n, s két olimpiai aranyérem birtokosaként is könnyezett a dobogó tetején. Egy évvel később Duisburgból hozott újabb világbajnoki párosaranyat. Pályája során összesen 15 vb-címet szerzett, és 11- szer volt a hazai ranglista legjobbja. Edzés közben érte a halál, 2008 júliusában, 24 nappal a pekingi olimpia előtt. Az lett volna az ötödik olimpiája. Két számban indult volna esélyesként.

Amint életében, halálában is hatni tudott a sporttársakra. Volt olyan korábbi bajnok, aki Gyuri tragédiájának hatására döntötte el, hogy valamilyen módon visszatér a sportágba. Volt, aki az ő emlékére vállalt edzői feladatokat. És van olyan utánpótláskorú kenus, aki mindmáig hetente megnézni a róla készült filmet.

„Mindent félretett annak érdekében, hogy a legjobb lehessen. Azt mondta, gyereket sem vállal addig, amíg kenuzik, mert nem tudna úgy figyelni rá, ahogy szeretné. És mi ezt nagyon tiszteltük benne. Két nappal a versenyek után már lement a vízitelepre, és evezett, nehogy túl sok legyen a kieső idő. Ezért is költözött a vízitelep közelébe, hogy minél ha- marabb odaérhessen. Ott érezte magát a legjobban, nem is akart onnan elszakadni hosszabb időre. Nagyon érdekes személyiség volt; nem sok embert engedett közel magához, de akikkel együtt kenuzott, azokkal mindent megosztott, még a legszemélyesebb dolgait is. Törékeny, érzékeny ember volt, ugyanakkor a valaha élt egyik legnagyobb kenus, aki mindenkinek csak példa lehet.” 

/Hüttner Csaba/

„Nem volt egyszerű megnevettetni, nem úgy volt, hogy mondok egy viccet, ő meg nevet rajta. Annyira feszes volt. 2006 nyarán meghívtak minket egy szentendrei rendezvényre. Volt egy nagyon szép motorcsónakom, és megbeszéltük az akkori barátnőmmel, hogy meghívjuk Kolót meg a menyasszonyát, jöjjenek velünk. Koló minden ellen tiltakozott, ami nem kenuzás meg húzódzkodás, mert mi lesz, ha megsérül, és nem kenuzhat tovább. A motorcsónakázás is ez a kategória volt, veszélyesnek tartotta. Ezért hallani sem akarta, hogy én mit csinálok. Szentendrén már rá tudtam venni, hogy menjük egy kört, és legalább egyszer próbálja ki, mert tényleg élmény volt azt a hajót vezetni. Koló végül vezette is, miközben gyermeki mosoly ült ki az arcára. Néhány percre megfeledkezett arról, ki is ő, mi a célja, mosolygott és élvezte. Ez olyan öt-tíz percig tartott, aztán visszaadta a kormányt. Abban a pillanatban elkomorodott, és azt mondta: Ez jó. De most már menjünk! Elég volt a mókázásból!” 

/Kozmann György/