Több százan vettek részt a Kolonics György Emlékfutáson

Az elmúlt évek hagyományaival ellentétben ezúttal nem verseny formájában rendeztük meg partnereinkkel a Kolonics György Emlékfutást, hanem közösségi futással emlékeztünk Kolóra, de így is több százan jöttek el a Népszigetre, hogy egy rendkívül jó hangulatú eseményen vegyenek részt.

Több százan vettek részt a Kolonics György Emlékfutáson

Akadtak olyanok, akik aggódtak, hogy ha nem lesz verseny, nem lesz hivatalos időmérés és nem lesz érem, akkor esetleg kisebb lesz az érdeklődés a Kolonics György Emlékfutás iránt, de ez nem így történt. Sőt, talán még hangulatosabb és családiasabb volt így a rendezvény, hiszen sokan voltunk, de nem volt tömeg, mindenkinek jutott ideje a másikra, beszélgettünk, emlékeztünk és futottunk egy jót, hogy adózzunk Koló előtt.

Három távon lehetett indulni, félmaratonon, 11,5, valamint 2,4 km-en. Ezúttal is díjaztuk a klasszikus, 21,1 km-es távon a leggyorsabb kajak-kenu versenyzőket. A nőknél immár hatodik alkalommal Kiszli Vanda diadalmaskodott, a férfiaknál pedig a mindössze 16 éves Nagy Bence volt a leggyorsabb.

A népszigeti KSI vízitelepén kialakított „versenyközpontban” meg lehetett vásárolni a Koló – egy kenus legendája című, nemrégiben megjelent könyvet, amely Koló életét mutatja be.

A Kolonics György Alapítvány közreműködésével megjelent könyvet sokan forgatták, amire büszkék voltunk, de az is jó érzéssel töltött el minket, hogy alapítványunk kuratóriumi tagjai közül többen is rajthoz álltak a futáson, így elnökünk, Csabai Edvin is, a szervezésből kivette a részét és szintén futott Szemán Róbert, az időt pedig Reményi Péter mérte és ő lőtte el a rajtokat is.

Köszönjük minden indulónak a részvételt, és már most mentse el a dátumot mindenki: 2023. október 23., ismét Kolonics György Emlékfutás!