Támogatjuk a Jövő Reménységeit

A Kolonics György Alapítvány által életre hívott Jövő Reménységei pályázat immáron negyedik kiírásához érkezett. A pályázatok beküldésére ezúton is egy hónap állt rendelkezésre és a leadási határidő után két hétig tanulmányozták alapítványunk kuratóriumi tagjai a beérkezett anyagokat.

Támogatjuk a Jövő Reménységeit

A tavalyi 26 jelentkezéshez képest idén 32 fiatal sportoló küldött be pályázatot, mely azt mutatja, hogy van igény a hasonló támogatási programokra. A döntéshozatal során három szempontot vett figyelembe a kuratórium: sporteredmények, tanulmányi eredmények és rászorultság.

“Ellentétben több szövetségi vagy állami ösztöndíjprogrammal, mi szerettünk volna olyan támogatási rendszert létrehozni, mely valódi segítséget jelent a kiválasztott fiataloknak. A döntés meghozatala során természetesen figyelembe vettük az adott sportoló már elért eredményeit, de legalább ennyit, ha nem többet nyomott a latba a tanulmányi eredménye, illetve a szociális háttere. Igyekeztünk azon sportolók helyett, akik már nemzetközi szinten is sikeresek és több támogatásban részesülnek, olyanokat kiválasztani, akik semmiféle hozzájárulást nem kapnak, viszont családjuk számára anyagilag megterhelő az ő sportolásuk finanszírozása.” – mondta Csabai Edvin, az alapítvány elnöke.

A program anyagi háttere most is magánadományokból gyűlt össze és mivel a legelső kiírás óta megduplázódott a rendelkezésre álló keretösszeg, ezért 2020-ban már tíz fiatal versenyző részesül a támogatásban. Idén először para szakágban is választott a kuratórium díjazottat, a két-két női és férfi kajakos és kenus sportoló mellett.

A Jövő Reménységei pályázat 2020. évi nyertesei:

Férfi kajak:

Ozsgyáni Bence (Szegedi Vízisport Egyesület)

Tamási Zsombor (Szolnoki Sportcentrum Sportiskola)

Férfi kenu:

Böszörményi Bendegúz (Borsodi Örökmozgó Vízisport Alapítvány)

Vass Zoltán (Lágymányosi Spari)

Női kajak:

Kulcsár Csenge (City-Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu SE)

Máró Anna (Tiszaújvárosi KKSE)                

Női kenu:

Győri Ivett (Merkapt-Mekler László SE)

Opavszky Réka (Pacs-Pacs KSE)

Para kajak-kenu:

Kiss Péter Pál (Budapest Honvéd SE)

Különdíj: Reisz Benedek (UTE)