Máró Anna újabb komoly elismerésben részesült

Máró Anna kajakost is díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. Anna, a 2020-as év Kolonics György-díjasa a program segítségével közelebb kerülhet álmai eléréséhez.

Máró Anna újabb komoly elismerésben részesült

A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó is szerepet vállalt. A három díjazott karriertámogatásban részesül, májusban pedig, egy Facebook-kampány keretében szavazni lehet rájuk, mindhármukról kitesznek majd egy-egy képet a program oldalára és a lájkok arányában osztják el a pluszban felajánlott nyereményösszeget.

Anna a már megnyert díjból hajót vett magának.

De számára természetesen nem csak emiatt fontos az elismerés. Hiszen a Kolonics György-díj után egy újabb jelentős programban kapott lehetőséget, ami azt jelenti, hogy egyre többen figyelnek fel a munkájára és az elért eredményeire.

- Természetesen jólesik és sokat jelent, hogy ennyien elismerik az elmúlt év eredményeit, megtisztelő, hogy sokan támogatnak – mondja Anna. – Célom, hogy kihozzam a maximumot a 2021-es évből is, mindent megteszek, hogy ez így legyen.

Annának nagy változás történt az életében, Budapestre költözött és az UTE-ban folytatja a pályafutását. Korábban már volt alkalma hozzászokni az önálló élethez, hiszen kollégista volt, de a nagyváros, a nagy forgatag és a felgyorsult élet nyilván új kihívások elé állítják.

- Valóban nehéz, sok a változás, minden más, mint korábban, de a sok változást meg lehet szokni és a lényeg, hogy minden stimmel, rendben zajlik a felkészülés.

(Fotó: Szentkirályi Ásványviz/Facebook)