Káprázatos évet zárt Emese, az első olyan ösztöndíjasunk, aki vb-címet nyert

Kőhalmi Emese felnőtt világbajnokként zárta az idényt, de a korosztályos világversenyeken is nagyon jól szerepelt. Távok és csapategységek tekintetében is nagyon sokoldalúnak bizonyult a mindössze 19 éves kajakos. A Jövő Reménységei program ösztöndíjasára méltán lehetünk büszkék.

Káprázatos évet zárt Emese, az első olyan ösztöndíjasunk, aki vb-címet nyert

„19 évesen elmondani magamról, hogy felnőtt világbajnok vagyok nem hangzik rosszul – mondta a kajakkenusport.hu-nak Kőhalmi Emese, aki a síkvízi vb-n ötezer méteren, majd a maratoni vb-n K-2 maratonban Rendessy Eszterrel is vb-aranyérmes lett. – Egyáltalán nem számoltam ezekkel az eredményekkel, a szezon elején a fő célom az U23-as vb volt. A legbüszkébb az ötezer méteres győzelmemre vagyok, hiszen ez volt első felnőtt világbajnokságom.”

Kőhalmi Emese idénye káprázatosan sikerült: a szegedi világkupán aranyérmes lett ezer egyesben, majd az U23-as Európa-bajnokságon a négyessel ötszázon elért ezüstéremmel folytatta. A korosztályos világbajnokságon ugyancsak győzött K-1 1000 méteren, és itt már K-4-ben is a dobogó tetejére állhatott. Ezeket követte a már említett két felnőtt világbajnoki cím.

„Legjobban az 1000 métert szeretem, és kiskorom óta az megy a legjobban, de a hosszabb távok is közel állnak hozzám. Ötszáz méteren régebben nem volt meg a kellő gyorsaságom, de mivel most már leginkább arra készülök, egyre jobban megy, és meg is szerettem, de csapathajózni is imádok.”

Emese 8 éves korában kezdett el kajakozni, nagyon fiatalon bizonyította a rátermettségét. Korábban volt Kolonics György-díjas és ő az első a Jövő Reménységei ösztöndíjasai közül, aki világbajnoki címet tudott nyerni a felnőttek között.

Emese a maratoni vb-után három hét pihenőt kapott, ezt követően Sevillában edzőtáborozott. A következő szezonban elsősorban a korosztályos versenyekre fókuszál, de nem bánná, ha újra bizonyíthatna a felnőttek között is.

„Szívesen megpróbálkoznék újra az ötezer méterrel a felnőtt világbajnokságon, meglátjuk, mi sül ki belőle. A legfontosabb azonban a szegedi U23-as világbajnokság lesz, hiszen hazai közönség előtt versenyezhetünk és alig várom, hogy megtapasztaljam, milyen érzés” – zárta mondandóját Kőhalmi Emese a kajakkenusport.hu-nak adott interjúban.

(Fotó: kajakkenusport.hu)