Bemutattuk a Kolonics György életéről szóló könyvet

Koló, egy kenus legendája címmel könyv jelent meg a 2008-as pekingi játékok előtt 36 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Kolonics György olimpiai és világbajnok kenusról, írja híradásában az MTI. A Kolóról szóló könyvet csütörtökön a Stopper hajón mutattuk be, nagy érdeklődés mellett.

Bemutattuk a Kolonics György életéről szóló könyvet

„A könyv méltó emléket állít Kolónak, a szívügyünk volt” – emelte ki Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány Kuratóriumának elnöke, majd megköszönte a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a jubileumi év eseményeihez nyújtott segítséget. Hozzátette: sokat gondolkoztak azon, miként tudnának méltó módon megemlékezni Koló születésének 50. évfordulójáról.

„A könyv írása során úgy éreztem, ez egy kegyelmi állapot. Mindenki azért volt együttműködő, mert jó ügyért dolgoztunk. Nehéz út volt az írás folyamata, de minden perce megérte. Aki elolvassa, nemcsak megismeri, meg is szereti Kolót” – mondta Tamás Rita, a könyv szerzője.

„Csak sportrajongóként ismertem Kolonics Györgyöt, a halálára viszont nagyon emlékszem, tudom, mit csináltam, amikor meghallottam a hírt” – mondta Galambos Ádám, a művet gondozó G-ADAM kiadó vezetője, majd hozzátette, büszke rá, hogy részese volt a könyv megszületésének.

„Amikor elkezdtem kenuzni, gyerekként azt játszottuk, hogy mi vagyunk a Horváth-Kolonics páros, és én térdeltem hátul a hajóban, én voltam Koló. Az élet aztán úgy hozta, hogy egy csapatban készülhettem vele, akkor ismertem meg Kolót mint embert, aki miatt ma is ennyien gyűltünk össze, halála után 14 évvel – mondta az MTI-nek Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus, aki Kolonics halála után a helyére lépett, és Kozmann György társa volt a pekingi olimpián. – Szerény bajnok volt. Olyan értékeket képviselt, amelyek alapvetőek kellene, hogy legyenek, mégsem azok. Ezért maradt meg ő bennünk ilyen mélyen, és ápoljuk az emlékét.”

A szövetség Stopper úszóházában megtartott eseményen Kolonics György egykori versenyző társai, sportvezetők – Fábián László MOB-főtitkár, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke –, valamint a kajak-kenu sport kiemelkedő egyéniségei, olimpiai és világbajnokok – többek között Vaskuti István, Szabó Gabriella, Kolonics volt párosbeli társa, Kozmann Görgy, továbbá Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a szövetség elnöke, Baráth Etele volt MKKSZ-elnök – gyűltek össze, hogy emlékezzenek a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok Kolonicsra. Megjelent Kolonics György édesanyja és Kolonics edzőjének, Ludasi Róbertnek az özvegye is, valamint ott voltak kuratóriumi tagjaink is, és sokan azok közül, akik a szerzővel folytatott beszélgetésekkel közreműködtek a könyv elkészültében.

A Koló, egy kenus legendája című mű az országos könyvhálózat minden üzletében kapható, valamint megvásárolható az alapítványnál is az alábbi módokon:

Személyesen átvehető:

1. A Kolonics György Közösségi Emlékfutáson 2022. október 23-án 9-13 óráig a büfé mellett.

2. Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., fsz. 1., Magyar Edzők Társasága)

2022. október 19., szerda 10-12 óra között

2022. október 20., csütörtök 13-15 óra között

2022. október 26., szerda 10-12 óra között

2022. október 27., csütörtök 13-15 óra között

Postai úton:

Lehetőség van a könyveket postai úton kérni. Kérjük, ebben az esetben vásárlási szándékodat jelezd részünkre az egykenuslegendaja@gmail.com címen.