Tótka Sándor: minden okkal történik!

Tótka Sándor számára az Európa-bajnokság vegyes élményéket hozott. Az egykori Kolonics György-díjas kajakos egyrészt 200 egyesben győzött és ezzel olimpiai résztvevő, másrészt a nagy reményekkel rajtoló négyesük leszerepelt, pedig közel ötévnyi munkát tettek bele. Hogy éli meg mindezt?

Tótka Sándor: minden okkal történik!

Tótka Sándor kötődése a Kolonics György Alapítványhoz nem csak az, hogy egykor ő maga is díjazott volt, hanem az is, hogy az ő első adományai ösztönözték alapítványunkat a Jövő Reménységei program kidolgozására. Sok év telt el azóta, sok minden történt, de ha csak a közelmúltat nézzük, az is nagyon eseménydús volt Sanyi életében.

A döntőbe sem jutó négyessel kezdjük, hogy a rosszat, amilyen gyorsan lehet, magunk mögött hagyjuk.

„Nem tudom, hogy miért vallottunk kudarcot – kezdi Sanyi. – Sok apróság volt, ami hátráltatott minket, kezdve Kuli Pisti sérülésétől más nüanszokig, de egyik sem volt akkora, hogy erre a rossz eredményre számítani lehetett volna. Abban biztos vagyok, hogy az olimpia egyéves csúszásának mi vagyunk az egyik legnagyobb vesztesei, de ennek ismeretében is azt mondhatom, hogy ha méltók lettünk volna az olimpiai részvételre, akkor ki is jutottunk volna. Mivel a sportban nincs értelme a ha-val kezdődő mondatoknak, tényleg nem érdemes újra és újra az okokat keresni, bár tagadhatatlan, hogy rendkívül csalódott vagyok. Az egyest félretéve erre a négyesre tettem fel ezt az olimpiai ciklust, ezért dolgoztunk mindannyian és nagyon szeretem a csapattársaimat, együtt szerettem volna megélni velük az olimpiai részvételt. Vagyis hiába nincs értelme rágódni a történteken, azért az ember nehezen teszi túl magát a dolgon.”

Sanyi azonban 200 egyesben győzött, Hüttner Csaba szövetségi kapitány az Eb-t értékelő interjújában el is mondta, hogy Tótka Sándor helye a tokiói csapatban megkérdőjelezhetetlen. Sőt, kiemelte azt is, hogy Sanyi éveken át beáldozta az egyest a négyes érdekében, ami „hatalmas elismerést érdemel.”

„Vegyes érzések vannak bennem az egyessel kapcsolatban. Sok év, sok munka ment el a négyesre, viszont épp emiatt óriási éhség van bennem az egyest illetően. Lehet, hogy ha végigversenyzem egyesben az elmúlt éveket, ez az érzés most nem lenne ilyen intenzív. Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Az ember, amikor benne van a történetben, nem ismeri még az okot, így most én sem tudnám megmondani, hogy mi értelme van az egésznek, de hiszem, hogy így kellett mindennek történnie.”

Pár nap pihenés után folytatódik Tótka Sándor felkészülése, az már biztos, hogy ő ott lesz Tokióban, ahogy Kopasz Bálint helye is biztos, de a másik négy férfi kajakos személyéről később születik döntés.