Május 18-án nyit a Koló-kiállítás Körmenden

Tavaly márciusban, Kaposváron volt lehetőség legutóbb megrendezni a Kolonics György-emlékkiállítást, azóta a járványhelyzet nem tette lehetővé az esemény megszervezését. Most, több mint egyéves szünet után, Körmenden mutatkozik be a gyűjtemény, a megnyitón többen is képviselik alapítványunkat.

Május 18-án nyit a Koló-kiállítás Körmenden

- A tavaly elmaradt kiállításokat pótoljuk be most, örülünk, hogy erre végre van lehetőségünk – kezdi Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Május 18-án Körmenden nyitja meg kapuit a kiállítás, június első hetéig lesz látható, majd átköltöztetjük Tiszaújvárosba, ahol szintén tavaly rendeztük volna meg a kiállítást, de a járvány miatt halasztanunk kellett.

A Kolonics György-emlékkiállítás immár több, mint húsz alkalommal mutatkozott be az ország különböző pontjain. Leginkább oda érdemes elvinni a gyűjteményt, ahol van kajak-kenu szakosztály, mert ugyan a Kolonics György által képviselt értékek egyetemesek, Koló egyénisége és tevékenysége nyilvánvalóan azok számára még érdekesebb, akik ugyanabban a sportágban mozognak, mint amelyikben ő is elérte kiemelkedő sikereit.

- Ahol van kajak-kenu szakosztály, ott nagyon nagy az aktivitás az edzők részéről, ráadásul gyakran az oktatási intézményekkel is szoros kapcsolatban állnak, vagyis az iskolákból is sok látogató érkezik. Szoktunk tárlatvezetést is végezni mi, kuratóriumi tagok, ilyenkor még érzékletesebben tudjuk bemutatni Koló életútját és kivételes sportolói karrierjét.

Amit a körmendi kiállításról tudni kell: május 18-án, kedden, 17 órakor rendezik a megnyitót, amelyen Csabai Edvinen kívül részt vesz Kozmann György és Kiss Tamás is.

A kiállítás helyszíne: Körmendi Városi Kiállítóterem. A kiállítást hétfő kivételével minden hétköznap 10-16 lehet megtekinteni június első hetéig.

 

(Fotó: Bekker Dávid)