Kolonics, a Sportlegenda kiállítás a Nagy Sportágválasztón

Idén először a Kolonics György Alapítvány is kitelepül a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztóra. Érdemes lesz kilátogatni a Merkapt Sportközpontba szeptember 15 és 16 között, hiszen a kiállítás mellet pódiumbeszélgetéssel is készülünk.

Kolonics, a Sportlegenda kiállítás a Nagy Sportágválasztón

Idáig összesen 18 alkalommal, Magyarország legkülönbözőbb pontjain volt látható a „Kolonics György, a sportlegenda” című kiállítás, ami eddig több, mint ötvenezer látogatót vonzott. A tárlat bemutatja Koló életének legnagyobb sikereit, az érdeklődők megcsodálhatják a felszerelését, illetve érdekes történeteket is megismerhetnek a folyamatos edzőtáborok és versenyek világából. Ennek a kiállításnak egy részét hozzuk el a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztóra. Látható lesz a hajó, melyben a sydney-i olimpián aranyérmet szerzett, illetve a lapátja, lapátfogója és egyéb ereklyék is. Továbbá a pénteki megnyitó után Koló volt társa Kozmann György és a szintén olimpiai bronzérmes kenus, Kiss Tamás idézi fel emlékeit, élményeit a kezdetekről, az első sikereken át egészen a pekingi olimpiáig. Koló szellemiségével, hozzáállásával és tisztességgel elért eredményeivel hatott mindazokra, akik közeli- vagy távolabbi kapcsolatban álltak vele, az alapítvány az általa képviselt értékeket szeretné továbbadni a sportágválasztóra kilátogató gyerekeknek és kísérőiknek.

A szombati és egyben zárónapon pedig a még utánpótláskorú, de már komoly felnőtt sikereket elérő Takács Tamara, világbajnok kajakos és Milák Kristóf világbajnoki ezüstérmes úszó fog beszélni élményeikről a színpadon. Mindkét beszélgetés után az Alapítvány sátránál autogrammosztásra is sor kerül.

Sok szeretettel várunk mindenkit szeptember 15-16-án a Merkapt Sportközpontban!