Kiss Péter Pál és Tótka Sándor is örökös bajnok

Két olyan sportoló is kiérdemelte az örökös bajnoki címet a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, akik kötődnek a Kolonics György Alapítványhoz. Tótka Sándor olimpiai bajnoki győzelmével lett örökös bajnok, Kiss Péter Pál pedig paralimpiai aranyérmének köszönhetően nyerte el a kitüntető címet.

Kiss Péter Pál és Tótka Sándor is örökös bajnok

Az érdemli ki az örökös bajnoki címet a kajak-kenu sportágban, aki legalább öt világbajnoki címet szerez, vagy olimpián, paralimpián nyer aranyérmet. Most nyáron, a versenyszezonban Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, majd a paralimpián diadalmaskodó Kiss Péter Pál felelt meg a kritériumnak, plusz a már korábban is örökös bajnokká avatott Bodonyi Dóra neve mellé most kerülhetett fel a márványtáblára az olimpiai győzelmet szimbolizáló ötkarika.

A most felköszöntött örökös bajnokok közül két sportoló is kötődik a Kolonics György Alapítványhoz: Tótka Sándor 2012-ben nyerte el a Kolonics György-díjat, később az ő felajánlása ihlette meg a Jövő Reménységei ösztöndíj programot. Most K1-200 méteren győzött Tokióban, feltéve a koronát eddigi pályafutására.

Kiss Péter Pál pedig éppen ennek a Jövő Reménységei programnak az ösztöndíjasa immár második éve. A 18 éves versenyző KL-1 200 méteren nyert aranyérmet, így elmondhatja magáról, hogy immár az Európa- és a világbajnoki cím mellett övé a paralimpiai diadal is.

Gratulálunk mindkettőjüknek az örökös bajnoki címhez!

 

(Forrás és fotó: kajakkenusport.hu)