Horváth Maja és Tölgyesi Flóra fair play-díjat érő éremcseréje

A Jövő Reménységei program ösztöndíjasa, Horváth Maja két céllal indult a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon: meg szerette volna nyerni a 17. országos bajnoki címét, illetve ki akarta vívni élete első Európa-bajnoki részvételét. Bardóczi Krisztián, Maja nevelőedzője, aki szemtanúja volt a hétvégi eseményeknek, meséli el a történetet.

Horváth Maja és Tölgyesi Flóra fair play-díjat érő éremcseréje

„A bajnoki cím nem jött össze, az Eb-részvétel igen, de ennél mindenképpen többet érdemes tudni a múlt hétvégi eseményről. Nos, a bajnoki aranyéremről végül lecsúszott Maja, ugyanis a verseny másnapján elfelejtette visszatenni a kikönnyített hajójába a súlyokat, így hiába nyerte meg a versenyt saját korosztályában, könnyebb hajó miatt kizárták.

Maja kizárását követően Tölgyesi Flóra lett a magyar bajnok, ő azonban megkereste Maját, és oda akarta adni neki az aranyérmét, mondván: ő nem így szeretne bajnoki címet nyerni.

Maja nem akarta elfogadni az érmet, de a jelenetet látó (amúgy Aranylapát-díjas) Jancsár László edző odaszólt: >Maja, fogadd el, mert ez egy olyan gesztus, amit nem utasíthatsz vissza!<

Maja kisvártatva gondolt egyet, belenyúlt a táskájába, megkereste az előző nap, véres verejtékkel megszerzett*, Európa-bajnoki indulást érő ezüstérmét, és odaadta Flórának, cserébe az aranyért.

Mindketten zavarba jöttek, majd megölelték egymást.

A történet jóval túlmutat sporton, kajak-kenun, igazi, komoly emberi kvalitásokat csillogtatott meg mindkét lány. Büszke vagyok, hogy ez a közösség ilyen embereket nevel ki, és az is örömmel tölt el, hogy ennek a közösségnek én is a része lehetek.

* Maja előző nap az idősebb ifik között indult, a futós számban. A harmadik körben sikerült leszakítania két rutinosabb versenytársát, de a felső szakaszban beborult, a lapátja is elúszott. Nem sikerült jól kiborítania a vizet a hajójából, így a nehezebb és vízzel teli hajóval kellett utolérnie ismét a többieket, ami hihetetlen, de sikerült. Ám a nehezen forduló síkvízi hajóval ismét hátrányból kellett indulnia a bója megkerülése után, amit az utolsó futószakaszig megint ledolgozott. Ott végre kiöntötte normálisan, a még a borulás után összeszedett fölösleges vízmennyiséget, így ismét három-négy hajóhossznyi hátrányból indította meg a végső hajrát. A hihetetlen akaraterővel rendelkező Maja végül második lett, ami az EB-re való kijutást jelenti a számára.

Ez a nehezen megszerzett érem került végül Flórához.”