Háromszáz gyerek vett részt alapítványunk motivációs programján

Sukorón két kajak-kenu akadémia részvételével rendezték meg azt az eszkimó indián versenyt, amelyen az előzetes várakozások szerint százharmincan indultak volna, végül közel háromszáz kajakos, illetve kenus palánta vett részt. Alapítványunk plusz programokkal kedveskedett a gyerekeknek.

Háromszáz gyerek vett részt alapítványunk motivációs programján

Országszerte több helyszínen rendeztek eszkimó indián versenyt, amely a legfiatalabb korosztály versenye és amely leginkább azt hivatott szolgálni, hogy a gyerekek még jobban megszeressék a sportágat.

Az életkoruknak megfelelő kihívások mellé Sukorón egyéb feladatot is kaptak a résztvevők, akik az előzetesen várt létszámhoz képest jóval többen lettek, közel háromszázan versenyeztek és vettek aztán részt a kibővített programban, az edzőikkel együtt.

Alapítványunk kuratóriumi tagja, Csáky László egy motivációs foglalkozást tartott a fiatal reménységeknek, ahol szóba került, hogy miért jó kajak-kenusnak lenni, ki volt Kolonics György, milyen értékeket képviselt és mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a sportágban.

A program részét képezte egy kreatív elem, amelynek során a gyerekeknek csoportokban együtt dolgozva, közösen le kellett rajzolniuk egy-egy témát. Például az edzőjüket, vagy meg kellett jeleníteniük valamilyen módon a fair playt, a sikert és az alázatot. Kvízkérdésekre is válaszoltak a korábbi és a közelgő olimpiával, illetve sportágunkkal kapcsolatban.

A program után a Kolonics Alapítvány megvendégelte a résztvevőket egy bográcsban főtt gulyáslevesre és palacsintára. Ahogy figyeltük az arcokat, láttuk, hogy a gyerekek tele vannak élettel, tetterővel és szenvedéllyel. Örülünk, hogy a kiegészítő programokkal tovább motiválhattuk őket.