Döntöttek a 2024-es Jövő Reménységei ösztöndíjasokról

Hét évvel ezelőtt indult útjára a Kolonics György Alapítvány keretein belül a fiatal tehetségek támogatását elősegítő Jövő Reménységei ösztöndíjprogram. A 2016-os kezdetek óta összesen közel 20 millió forint gyűlt össze magánadományokból. Kárai Péter, a program motorja mesélt a részletekről, az alapítvány kuratóriuma pedig döntött a jövő évi ösztöndíjasok személyéről.

Döntöttek a 2024-es Jövő Reménységei ösztöndíjasokról

„Az adományozók aktivitásának köszönhetően a program hét éve alatt összesen 61 fiatal sportoló részére folyósítottunk ösztöndíjat. Eljutottunk oda, hogy a Jövő Reménységei ösztöndíjnak komoly presztízse lett az utánpótlás kajak-kenu versenyzők körében. Idén, 2023-ban rekord adomány gyűlt össze, 3,8 millió Ft-ot sikerült összegyűjteni (az eddigi rekord 3.480.000 Ft volt). Nagyon köszönöm minden adományozónak a támogatást. A program 2016 óta íródó történetében majdnem 20 millió forint adomány gyűlt össze (egészen pontosan: 19.640.000 Ft)” – mondta Kárai Péter, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi tagja.

Az adományok magas összege lehetővé tette, hogy a fiatal tehetségek számára 25 %-kal magasabb juttatást biztosítson az alapítvány, mint az előző években. A Kolonics Alapítvány kuratóriuma meghozta a döntést a díjazottakról: összesen 12 fiatal tehetség fog emelt összegű támogatásban részesülni 2024-ben.

A díjazottak:

Férfi kajak:

Konyecsni Milán (Gyomaendrőd-KSI)

Avar Tamás (KSI)

Férfi kenu:

Mitropoulosz Iliász (UTE)

Pálfalvi Viktor Gyula (ASE) – a képen

Női kajak:

Bauer Zita (Lágymányosi Spartacus)

Pető Hanna (City-Gas Tiszafüred)

Női kenu:

Molnár Csepke (MVM Szeged VSE)

Györe Panna 

Parakajak:

Boldizsár Dalma (MVM Szeged VSE)

Kiss Péter Pál (Budapesti Honvéd Sportegyesület)

Különdíjas:

Maranec-Dózsa Zsombor (MVM Szeged VSE)

Csáky Soma

 

Az évzáróval egybekötött díjátadóra 2024 januárjában kerül sor.