Példaképek az Erzsébet-táborban

A megújuló Erzsébet Táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, melynek megvalósításáért az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felel. A tíz héten keresztül, két helyszínen – Zánkán és Fonyódligeten - zajló nyári táborokban ismeretterjesztő, kézműves és sportos programok váltották egymást. Az idei évben az Alapítvány szervezte és koordinálta a sárkányhajózást, illetve a Példakép programot.

Példaképek az Erzsébet-táborban

A táborba ellátogató gyermekek túlnyomó része részt vett a sárkányhajós programban, aki nem, az többnyire a rossz időjárási körülmények miatt maradt ki. Ez azt jelenti, hogy több, mint 25 000 gyermeknek mutattuk meg a vízi sportok szépségét a sárkányhajózáson keresztül. Hétfőtől péntekig minden nap reggeltől estig váltották egymást a csoportok, Zánkán négy, Fonyódligeten pedig két sárkányhajóval voltunk jelen. A vízre szállás előtt a kijelölt vezetők - akik rendelkeznek kajak-kenus múlttal - beszéltek a gyerekeknek a kajakozásról, kenuzásról, az alapítványról és természetesen Kolóról is. A sárkányhajózás nagy népszerűségnek örvendett a táboron belül, ezt az is mutatja, hogy több csoport visszajött, hogy még egyszer hajóba ülhessen.

A Példakép programra is hasonlóan pozitív visszajelzések érkeztek. Minden héten csütörtökön egy-egy élsportoló látogatott el Zánkára és Fonyódligetre is. Tiszteletét tette a táborban: Kiss Tamás, Boronkay Péter, Gergely István, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Imre Géza, Hadfi Dániel, Vörös Zsuzsanna és Böde Dániel is. A gyerekek minden esetben csillogó szemekkel hallgatták a történeteket és természetesen lehetőségük volt kérdezni, illetve a végén fotókat is csinálni. A szárazföldi előadás után a sárkányhajóba is beültek a gyerekekkel, akiknek bizonyára felejthetetlen élmény marad, hogy testközelből találkozhattak ilyen sikeres sportolókkal.