2001. Poznan
C-1 200 | C-1 500
A verseny leírása
Ahogy a két évvel korábbi, milánói világbajnokságról csalódottan jött haza Koló, úgy két évre rá ugyanott talán a legjobb egyesbeli versenyét produkálta. Leginkább azért, mert ezen az Európa-bajnokságon legyőzte félelmét az ezer méterrel szemben, és a szám uralkodóját, jó barátját, Dittmert megszorongatva ezüstérmet szerzett, leelőzve a harmadik helyen végző Doktort és az ötödik helyen befutó Opaljevet.
Milánóban megszerezte az első Európa-bajnoki címét egyesben. Olimpiai győztes távján óriási csatában győzte le a német Dittmert tizenkét századdal, a harmadik helyet pedig az orosz világbajnoki címvédő Opaljev szerezte meg. Ahogy Ludasi Róbert edző is kiemelte a verseny után, ezzel Koló bizonyította, hogy nem csak szeles pályán tudja legyőzni legnagyobb riválisait.
Az augusztusi poznani világbajnokságon folytatódott Koló egyesbeli sikersorozata. A világbajnokság alatt hőemelkedéssel bajlódó klasszis gyönyörű versenyzéssel szerezte meg a bronzérmet ezer méteren. Féltávnál még csak a hatodik helyen haladt, onnan ért fel végül a dobogó alsó fokára. Ezúttal Dittmer és Doktor futott be előtte a célba.
Másnap az ötszázas döntőben mindkettőjüknek visszavágott, de Opaljevet nem tudta legyőzni. Pedig nem sokon múlott ez sem. Feltávnál még negyedik volt Koló, de ami aggasztóbbnak tűnt, hogy Opaljev több mint egy hajóval ellépett tőle. A táv második felében viszont majdnem behozta az oroszt. Az ilyen versenyekre mondják, hogy ha ötszázöt, sőt ötszázkét méterig tart, akkor…
Az év összefoglalva
- a kenu egyes hazai egyeduralkodójaként szólóban harcolt tovább a sikerekért
- a milánói kontinenstornán megszerezte az első Európa-bajnoki címét egyesben: C–1 500 méteren maga mögé utasította a nagy riválisokat, Dittmert és Opaljevet
- a világbajnoki szereplését nehezítette, hogy nem volt ereje teljében, hőemelkedéssel bajlódott Poznanban
- a nehézségek ellenére is bronzérmet nyert C–1 1000 méteren, klasszishoz méltó versenyzéssel
- a C–1 500-as döntőben csak Opaljev tudta legyőzni, de a rendkívül szoros futam ellenkező eredménnyel is zárulhatott volna, ha csak egy perccel is tovább tart
Idézetek
„Kenu egyesben a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György egyeduralkodó, így a kenus szakág első számú trénere, Ludasi Róbert sem szorgalmazza, hogy visszatérjen a korábban győzelmeket garantáló párosbéli erőpróbákhoz.”
„Tizenkét világbajnoki címmel, olimpiai arannyal és bronzzal mindent kisajtoltunk magunkból a kenu kettes mezőnyben. Hat évet húztunk le Csabával egymás mellett, így is a lehető legtovább voltunk a csúcson.”
„[N]ehéz volt átállni a párosról az egyes kenuzásra. Magam sem hittem volna, hogy ilyen nagy a különbség a két technika között. Az olimpia évében már a hajrá időszakában, a dunavarsányi edzőtáborban éreztem rá igazán a megfelelő metódusra, azóta elég jól ismétlem a mozdulatsort.”
„[H]osszú idő után szembesültem azzal, hogy ez mégis csak egyéni sportág, és nekem önállóan is meg kell harcolnom a sikerekért.”
„Kolo gyűjteményéből hiányzott az egyéni Eb-arany, és kicsit hiányzott az is, hogy megmutassa a kétkedőknek, nem csak szeles pályán képes pompás győzelemre.”
„[E]gyesben immár mindkét számban képes világviszonylatban is meggyőző teljesítményre, de lehet, mi több, nagyon valószínű, hogy egy új párosban, illetve egy négyes kenu tagjaként is megállná a helyét.”
Az idézetek forrása:
-
Nemzeti Sport, 2001. május 21., 17. oldal
-
Nemzeti Sport, 2001. május 27., 13. oldal
-
Nemzeti Sport, 2001. július 23., 12. oldal
-
Nemzeti Sport, 2001. július 27., 24. oldal
