Díjak, díjazottak

Kolonics György díj

Minden év végén a legeredményesebb magyar utánpótláskorú kajakos vagy kenus nyeri el a Kolonics György-díjat, amely emlékplakettel és egymillió forint értékű tárgynyereménnyel jár.

Jövő reménységei ösztöndíj

Jövő reménységei programban immáron kilencedik éve támogatunk tehetséges, de hátrányos helyzetű sportolókat. A pályázatok elbírálásakor három szempontot vesz figyelembe a kuratórium: versenyeredmények, tanulmányi eredmények és rászorultság. Évről évre egyre több pályázat érkezik a programra, ami a támogatásra való igényt, illetve érdeklődést mutatja.

Kolonics György vándorserleg

A magyar utánpótlás-bajnokságon minden évben átadjuk a Kolonics György-vándorserleget, amelyet az ifjúsági C-1 500 m és C-2 500 m nyertesei vehetnek át. Ugyanezekben a számokban a Brácsa által felajánlott kenulapáttal ajándékozzuk meg a serdülő korosztályban indult győzteseket.

Kolonics György emlékfutam

A szegedi világkupa férfi C-1 500 méteres versenyszáma (illetve amennyiben ez nem kerül megrendezésre, akkor a C-2 500 méteres versenyszám) a Kolonics György-emlékfutam. A verseny győztese az érem mellé minden évben átveheti a vándorserleget. 2020-tól kezdve a női C-2 500 méteres versenyszám első helyezettjei is átvehetik a Kolonics György vándorserleget.

2025-ös díjazottak

Kolonics György díj

2025

Hidvégi Zalán

Jövő Reménységei Ösztöndíj

2025

Mészáros Anna

Női kajak

2025

Debreczeni Lora Szkarlett

Női kajak

2025

Kis-Batka Iringó

Női kenu

2025

Matkovics Vanda

Női kenu

2025

Szabó Vilmos

férfi kajak

2025

Bencze Gábor

férfi kajak

2025

Gyányi Milán

férfi kenu

2025

Pálfalvi Viktor

férfi kenu

2025

Boldizsár Dalma

Para kajak

2025

Bebők Lara

Különdíjas

2025

Trencsényi Noémi

Különdíjas

2025

Kardos Olivér

Különdíjas

2025

Vonga Ádám

Különdíjas

Korábbi évek díjazottjai

Kolonics György díj

2024: Kiss Ágnes Anna
2023: Kiss Ágnes Anna
2022: Kiss Ágnes Anna
2021: Gönczöl Laura, Opavszky Réka kenupáros
2020: Máró Anna
2019: Kőhalmi Emese
2018: Rendessy Eszter
2017: Slihoczki Ádám, Szőke Attila
2016: Varga Ádám
2015: Homonnai Luca, Kopasz Bálint
2014: Hajdú Jonatán, Nádas Bence
2013: Khaut Kristóf
2012: Tótka Sándor
2011: Lucz Dóra, Bodonyi András, Viola Viktor
2010: Korisánszky Dávid, Szabó Gábor, Szabó Kristóf Zoltán
2009: Vasbányai Henrik

Kolonics György vándorserleg

C-1 500m

2024: Gyányi Milán (MVM Szeged VSE)
2023: Juhász István Dávid (ASE)
2022: Juhász István Dávid (ASE)
2021: Ferencz Bulcsú
2020: Buday Domonkos (Törökbálinti Kenusiskola)
2019: Hodován Dávid (Atomerőmű SE)
2018: Zombori Dominik (NKM Szeged)
2017: Zombori Dominik (Démász Szeged)
2016: Moldován Milán (Csepeli KKE)
2015: Moldován Milán (Dunaferr SE)
2014: Némedi Konrád (Dunaferr SE)
2013: Hajdú Jonatán (Dunaferr SE)
2012: Hajdú Jonatán (Dunaferr SE)
2011: Viola Viktor (Diósgyőri Kajak-Kenu Klub)
2010: Korisánszky Dávid (Csepeli KKE)
2009: Koletics Péter (KSI SE)

C-2 500m

2024: Pálfalvi Viktor (ASE) – Gyányi Milán (MVM Szeged VSE)
2023: Mitropoulos Iliász, Mézáros Milán (UTE)
2022: Juhász István Dávid, Molnár Csanád (ASE)
2021: Molnár Csanád, Rumi Gergő
2020: Pálla Balázs (Graboplast Győr) – Vass Zoltán (Lágymányosi Spari)
2019: Hodován Dávid – Kollár Kristóf (Atomerőmű SE)
2018: Bucsi Bálint – Bucsi Bence (Rácalmás SE)
2017: Mitró Márton (Lágymányosi Spari) – Zupkó Balázs (Csepeli KKE)
2016: Szőke Attila (Lágymányosi Spari) – Slihoczki Ádám (Dunaferr SE)
2015: Lelovics Dávid (UTE) – Zupkó Bálint (Csepeli Kajak-Kenu Egyesület)
2014: Balla Levente Gellért – Hajnal Jenő Kristóf (Graboplast Győr Vízisport Egyesület)
2013: Horváth Ákos – Rum Richárd (Graboplast Győr Vízisport Egyesület)
2012: Szalay Bence – Varga Patrik (Graboplast Győr Vízisport Egyesület)
2011: Szalay Bence – Varga Patrik (Graboplast Győr Vízisport Egyesület)
2010: Petkó András (VVSI) – Lángi Levente (Szolnoki Sportiskola SE)
2009: Korisánszky Dávid – Koletics Péter (KSI SE)

Jövő reménységi ösztöndíj

2024

Női kajak: Bauer Zita, Pető Hanna
Női kenu: Molnár Csepke, Győre Panna
Férfi kajak: Konyecsni Milán, Avar Tamás
Férfi kenu: Mitropoulosz Iliász, Pálfalvi Viktor Gyula
Parakajak: Boldizsár Dalma, Kiss Péter Pál
Különdíjas: Maranec-Dózsa Zsombor, Csáky Soma

2023

Női kajak: Debreczeni Lora Szkarlett, Szegedi Angelina
Női kenu: Kiss Ágnes Anna, Benkucs Kíra
Férfi kajak: Varga Bence, Szabó Levente
Férfi kenu: Lugosi Gergely, Szegi Zsombor
Para kajak-kenu: Kiss Péter Pál
Különdíj: Licsicsányi Csenge, Boldizsár Dalma, Molnár Csepke, Csáky Soma

2022

Női kajak: Tóth Diána, Kertész Gréta
Női kenu: Kiss Ágnes Anna, Győre Panna
Férfi kajak: Hoffer Benedek, Kollek Bálint
Férfi kenu: Juhász István Dávid, Molnár Csanád
Para kajak-kenu: Kiss Péter Pál
Különdíj: Boldizsár Dalma

2021

Női kajak: Horváth Maja, Sági Alíz
Női kenu: Csorba Zsófia, Győri Gréta
Férfi kajak: Kövesdi Patrik, Reisz Benedek
Férfi kenu: Csanki Márk Bese, Molnár Csanád
Para kajak-kenu: Kiss Péter Pál
Különdíj: Kémenes Enikő

2020

Női kajak: Kulcsár Csenge, Máró Anna
Női kenu: Győri Ivett, Opavszky Réka
Férfi kajak: Ozsgyáni Bence, Tamási Zsombor
Férfi kenu: Böszörményi Bendegúz, Vass Zoltán
Para kajak-kenu: Kiss Péter Pál
Különdíj: Reisz Benedek

2019

Női kajak: Kőhalmi Emese, Máró Anna
Női kenu: Csorba Zsófia, Gönczöl Laura
Férfi kajak: Erdélyi Tamás, Nagy Raul
Férfi kenu: Besenyei Ádám, Csanki Márk

2018

Női kajak: Nagy Viktória
Női kenu: Opavszky Réka
Férfi kajak: Kiss Ádám
Férfi kenu: Zombori Dominik
Különdíj: Horváth Benedek

2017

Női kajak: Csikós Zsóka
Női kenu: Molnár Csenge
Férfi kajak: Opavszky Márk
Férfi kenu: Szőke Attila
Különdíj: Bonyai Regina

Kolonics György emlékfutam

2024: férfi C1-500m Isaquias Guimaraes Queiroz (BR)
2024: női C2-500m Mengya Sun, Shixiao Xu (CHN)
2023: férfi C1-500 m Catalim Chirila (ROM)
2023: női C2-500 m Mengya Sun, Shixiao Xu (CHN)
2021: férfi C-1 500 m Moritz Adam (GER)
2021: női C-2 500 m: Ludmilla Luzan, Anasztaszija Csetverikova (UKR)
2020: férfi C-1 500 m Carlo Tacchini (ITA)
2020: női C-2 500 m: Ludmilla Luzan, Anasztaszija Csetverikova (UKR)
2018: Martin Fuksa (CZE)
2014: Sebastian Brendel (GER)2017: Ivan Stil – Viktor Melantyev (RUS)
2014: női C-2 500 m: Ludmilla Luzan, Anasztaszija Csetverikova
2013: Marcin Grzybowsky (POL)
2010: Gyenisz Haraza (BLR)
2009: Vajda Attila (HUN)