2000. Sydney
Olimpia
A verseny leírása
Már a szezon elején kiderült, hogy a Horváth-Kolonics páros nem tud megújulni. A válogatókon az addig kétszázon eredményes Buzál Miklóssal próbálkozik, de nem csak a Pulai-Novák kettős győzi le őket, hanem Hüttner és Fürdök is. Egyesben meg ezer méteren kap ki az olimpia évében mindig föltámadó Zalától. Ötszázon viszont megnyeri mindkét válogatót bár Hoffmann a másodikon nagyon megszorítja. Így a sydney-i olimpiai az egyetlen világverseny Koló hosszú pályafutása során, ahol csak egy számban indul.
Az ötszázas döntőket az olimpia utolsó napján, október elsején, vasárnap rendezik. Azonban nem a kiírás szerinti reggel kilenckor kezdődnek, hiszen óriási szélvihar fogadja a versenyzőket és a nagyszámú közönséget a Penrith tavon. Először egy órával halasztják el a döntőket, majd fél tizenkettőre írják ki az első versenyt, de a szél csak nem lankad. Még az a lehetőség is felmerül, hogy hétfőre halasztják a döntőket, s így példátlan módon, egy nappal meghosszabbítják az ötkarikás játékokat. Végül délután háromkor csak elkezdődnek a futamok, igaz még mindig óriási szembeszélben. Ez a huzavona az olyan rutinos versenyzőknek kedvez, mint Koló, akinek a szembeszél sincs ellenére. Meg az sem, hogy időben több mint fél perccel meghosszabbodik a táv. Általában egy perc ötven másodperc alatt teljesítik a legjobb kenusok az ötszáz métert, most kettő perc huszonnégy másodperc elegendő hozzá, mintha hatszázötven métert kellene evezni szélcsendben.
Az összes nagy ellenfél felsorakozik a rajtnál: az előző napon ezer méteren győztes német Andrea Dittmer, valamint az előző olimpia és világbajnokság mindkét olimpiai számának győztese a cseh Martin Doktor és az orosz Maxim Opaljov.
A legjobban mégis az atlantai ezüstérmes szlovák Knazovicky rajtol, de az erős kezdés után háromszáznál – ahogy a kenusok mondani szokták – falnak megy, ekkor Opaljov tör az élre, de a féltávnál harmadik helyen evező Koló ott liheg a nyakában…és már második helyen halad, sőt szemmel láthatóan közeledik az oroszhoz. Valamikor négyszáz méter után utol is éri és látványosan lehagyja, végül fél-háromnegyed hajónyi különbséggel győz.
A futam után aztán mosolyogva nyilatkozik Koló: „Mákom volt ezzel a szembe széllel, de mindig azt a helyzetet kell megoldani, ahol éppen vagyunk.” A kívülállók, sőt a kenusok véleményét viszont Vitray Tamás fogalmazza meg a futam utáni örömében „Most lehet igazán lemérni micsoda csodálatos versenyző.” Ezzel Koló a román Patzaichin, a jugoszláv-horvát Ljubek, illetve a német Dittmer mellett a negyedik kenus, aki egyesben és párosban is olimpiát tud nyerni.
Ráadásul a magyar kenusok először szereznek két ugyanazon játékokon, hiszen Pulai és Novák megvédik Magyarországnak a Kolóék által ’96-ban megszerzett bajnoki címet ötszáz párosban. Az egész kajak-kenu csapat is roppant sikeres versenyt zár négy aranyéremmel, két ezüsttel és egy bronzzal. Sőt, október elseje az egyik legsikeresebb nap magyar szempontból az olimpiák történetében, hisz az említetteken kívül Kammerer és Storcz kajak páros aranyával és a vízlabda válogatott győzelmével, négy aranyat nyerünk, ráadásul Kovács és Szabó női kajakban és női kézi csapatunk még két ezüstöt is hozott.

