1999. Milánó

A verseny leírása

Kiderült, hogy hosszú távon Koló sem tudta áthidalni az új típusú egyes és a régi típusú párosban szükséges evezési technikák közötti különbséget. Egy későbbi interjúban saját felelősségét sem vitatta a csoda páros visszaesésében. Azt mondta, talán többet kellett volna gyakorolni a párost, mert elveszett az a technikai fölény, amellyel évekig uralták a mezőnyt.

A sajtó már a júniusi, első válogató után az év meglepetéseként tálalta, hogy a Horváth, Kolonics kettős az előfutamban kiesett C–2 500 méteren. Később, a második válogatón sem tudtak dobogóra állni. Közvetlenül a válogatók után még abban látták a kudarc okát, hogy nem térdeltek át az új típusú párosba, bár az ezer- és ötszáz méteres indulást is kiharcoló Pulai, Novák kettős is fahajóban versenyzett. Kárpótlásul Koló mind a három egyes számban kiharcolta a vb-indulás jogát. Ahogy több helyen elmondta, a kenuzás mégiscsak egyéni sport, és kétségtelenül a C–1-es versenyek presztízse a legnagyobb, aki egyesben győz, az a kenukirály.

A júliusi zágrábi Európa-bajnokságra Angyal Zoltán szövetségi kapitány jellemzően az 1974-ben, vagy annál később született versenyzők közül válogatott, így Kolonics az augusztus végén sorra kerülő világbajnokságra összpontosíthatott. A Milánóban rendezett viadalon végül nem állt dobogóra. Az olimpiai számokban megelőzte őt három másik klasszis: a cseh Doktor, a német Dittmer és az orosz Opaljev, aki egyedülálló bravúrral mind a három egyes számot megnyerte. Ugyanakkor nem volt reménytelen a helyzet, mert Koló mindkét olimpiai távon negyedik lett, alig lemaradva az éremről, kétszázon pedig ötödikként ért célba. Ami kellemetlenebb volt, hogy a nagy esélyes Horváth, Kolonics, Pulai, Novák összetételű, ötszáz méteren versenyző négyes csak a kilencedik helyre futott be a döntőben. Koló 1992 után ismét lehajtott fejjel jött haza egy világversenyről, és egy későbbi interjú tanúsága alapján az is megfordult a fejében, hogy a továbbiakban nem lesz olyan sikeres, mint korábban. Erre aztán a sydney-i olimpián alaposan rácáfolt.

Az év összefoglalva

 

  • megszakadt a páros páratlan sorozata: a válogatókon nem tudott dobogóra állni a Horváth, Kolonics duó
  • egyesben mind a három számban kiharcolta a vb-indulás jogát
  • 1993 óta először tért haza érem nélkül a világbajnokságról
  • a négyesük csalódást keltően szerepelt, csupán a kilencedik helyen eveztek a célba
  • a sorozatos kudarcok után megfordult a fejében, hogy többé már nem lesz sikeres – erre azonban hamar rácáfolt

Idézetek

„Nyolc éve eveznek párosban, hat éve egy ezüst a legrosszabb eredményük a vébéken, egyszer nekik is lehet egy rosszabb évadjuk.”

„Kolonics ismét bizonyította, hogy univerzális képességű kenus. […] Mindhárom egyéni szám az övé a vébén, idehaza verhetetlen. […] Hatalmas bravúr a három egyes győzelem… […] A triplázás a klasszisok sajátja.”

„Nem haragszom én senkire, főleg nem Kolonicsra, megértem, hogy hajtja a becsvágy, hogy egyesben is bizonyítani akar, hiszen párosban már feljutottunk a csúcsra.”

„Idén felkapaszkodhatok a dobogóra, ha érem nélkül megyek haza, nem leszek túl boldog. […] Szerintem a két hosszabbik távon nem nyerhetek. De nemcsak én, hanem a többiek sem. Legyenek bármekkora klasszisok. Az orosz Opaljev ugyanis úgy megy, hogy ilyet még nem láttam.”

„Kolonics György […] felállított egy olyan csúcsot, amit megdönteni nem, csak beállítani lehet. Idén a hazai versenyeken az összes egyes kenuszámot megnyerte. Hibátlan.”

„Hinni magában. Ez volt a legnehezebb. Hiába utalt minden arra, hogy képes rá. A gondolataiban meg kellett teremtenie a győzelem esélyét. A lelkében pedig gondozni kellett a hitet. Mert a munka, ami kellett a sikerhez, megvolt. Arra az alapra épült minden.”

Az idézetek forrása:

  • Nemzeti Sport, 1999. július 19., 11. oldal

  • Nemzeti Sport, 1999. július 31., 11. oldal

  • Nemzeti Sport, 1999. augusztus 18., 16. oldal

  • Nemzeti Sport, 1999. augusztus 28., 19. oldal

  • Nemzeti Sport, 1999. szeptember 6., 15. oldal

  • Tamás Rita, 2022. Koló. Egy kenus legendája. G-ADAM Kiadó, Budapest. 146. oldal

 

Videó a versenyről

A verseny plakátja