1991. párizs
A kezdetek
A verseny leírása
„Feltűnt a mezőnyben egy 19 éves srác, meglehetősen egyedi kenuzó stílussal, nem is értettem, hogyan tud ezzel ilyen gyorsan haladni. Később persze rájöttem a titokra […]”
– emlékezett vissza Vaskuti István, aki akkor a Honvéd bajnokait trenírozta.
Mindenesetre Kolonics György jött, látott és majdnem győzött. Az újságírók sem tudták hová tenni, hol a nevét nem tudták helyesen leírni – sok lapban Kolonitsként tüntették fel –, hol pedig kenusokhoz képest alacsony termetén csodálkoztak.
Utóbbira reagálva Ludasi edző csak Koló különleges evezési technikájára hivatkozott, míg a fiatal versenyző jelezte, hogy elég erős, még ha nem is látszik. A pályán viszont olyannyira mutatkozott az erő és a kivételes technika, hogy az abban az évben bevezetett sprintben – akkor még 150 méter –, megnyerte az országos bajnokságot. Sorra hozta a második és harmadik helyeket az olimpiai távú válogatóversenyeken, sőt 1000 méteren meg is nyert egyet a három közül.
Ebben az évben indult először Horváth Csabával is. A magyar kenusport ikonikus párosa az 1991-es juniorbajnokságon mutatkozott be. Ekkor még csak azért, hogy egyesületük, a Csepel SC minél több pontot szerezhessen az országos utánpótlás-bajnokságon, mert a szövetség többek között ez alapján jutalmazta az egyesületeket. Párosuk olyannyira jól szuperált, hogy a következő évi olimpiai válogatón is együtt versenyzett Kolonics és Horváth, nem is akárhogyan.
Az év összefoglalva
- feltűnt a mezőnyben egy 19 éves, vékony fiú, aki egyedi stílusával felhívta magára a figyelmet
- már az első versenyeken meglepte a szakmabelieket; az újságírók akkor még a nevét sem írták le helyesen
- országos bajnok lett, és a válogatóversenyeken is rendre a dobogóra állhatott
- az év világversenyén a C–4 500 és 1000 méteren induló csapatban jutott neki hely
- megalakult a Horváth, Kolonics duó, a magyar kenusport legendás párosa
Idézetek
„A szemtelenség határát súrolja, amit a 19 éves csepeli Kolonics György művel. Fogta magát és élete első komoly nemzetközi felnőtt versenyén mindkét klasszikus számban – ötszázon és ezren – meglepte a nagyokat. A világbajnok Buhalovnak lidérces álmaiban bizonyára előjön még majd az a cél előtti utolsó néhány méter, amelyen nyakában ezzel az ismeretlen, vékony – legalábbis a kenusok között vékony – szőke sráccal, nagy nehezen berángatta magát a célba.”
„Az előfutamok során rettenetesen izgultam: olyanokkal kellett versenyeznem, akiket eddig csak a tévéből ismertem. Aztán, ahogy haladtunk a cél felé, úgy jöttem rá, hogy őket is meg lehet verni.”
„Igen, ez (a világbajnoki indulás – a szerk.) az álmom. Nem tragédia, ha esetleg nem jön össze, de hát evés közben jön meg az étvágy. Edzőmmel, Ludasi Róberttel nem tartjuk kizártnak, hogy helyet kapjak valamelyik négyesben […]”
„Edzésen már vertem meg Zaláékat, most biztosan jobban figyelnek majd rám. Remélem, tényleg lesz majd mire figyelniük […]”
„Nem láttam még magamat kívülről. Látszólag valóban lassúbbnak tűnhetek a partról, de mire a célba érek, majd meghalok, úgy kihajtom magam.”
„Most mondjam azt, hogy két évvel ezelőtt az ifjúsági világbajnokságra sem tudtam kijutni? Hat kenus utazhatott, én voltam a rangsorban a hetedik […] Nem, még az se, csak a nyolcadik, de az előttem lévő megbetegedett […]”
Az idézetek forrása:
Képes Sport, 1991. június 11., 19. oldal
Képes Sport, 1991. július 30., 24–25. oldal
A verseny plakátja
