Alapítvány

"Ifjúkorom legszebb tíz évét a kenuzás határozta meg, szerencsésnek tartom magam és nagy büszkeséggel tölt el, hogy ennek a nagy sportcsaládnak a tagjaként Kolót is megismertem. Ellenfélként tiszteltük, barátként becsültük egymást. Az alapítvány kuratóriumának tagjaként legfőbb feladatomnak tartom, hogy Koló szellemiségét az ifjú generációk is megismerjék, és példaképként nyújtson számukra támogatást a nehéz pillanatokban is. Polgári ügyekben jártas ügyvédként 2009 márciusában kaptam a megtisztelő felkérést a Kolonics György Alapítvány jogi képviseletének ellátására, amit nagy örömmel fogadtam el."

"Személyesen ugyan nem ismertem Kolót, de a kurátoroknak köszönhetően megismertem a mentalitását, a sporthoz és az élethez való hozzáállását, mely számomra is példaértékű. Az alapítvány nekem sokkal többet jelent, mint a munkahelyem, egy összetartó és önzetlen közösség részévé váltam, amiért nem lehetek elég hálás. A mindennapi feladatok mellett szeretnék visszaadni minél többet a kajak-kenus családnak abból a sok jóból, amit az évek során versenyzőként én is kaptam a sportágtól."

"Kolóval tizenöt éven keresztül edzettünk egy csapatban, részei voltunk egymás életének nap mint nap. Ez az idő bőségesen elegendő ahhoz, hogy a szeretet, tisztelet, csodálat érzései határozott eszmévé szilárduljanak és küldetéssé váljanak az életemben. Az alapítványi tevékenységemet a sporthoz tudnám hasonlítani: minden esetben kizökkent a napi rutinból, korábban a kenuban megélt flow élményt most itt élem át újra. Rendkívül jó érzés ma is Kolóért cselekedni, az alapítvány céljait szolgálni, és látni azt, hogy a közös ügy energiát ad a csapatunknak és motivációt a folyamatosan bővülő közösségünknek."

Kolóval majdnem 20 évig, az én pályafutásom befejezéséig (2007), kötötte össze mindennapjainkat a kenuzás. Csapattársak, barátok és ellenfelek is voltunk a versenyeken! Az 1989-es tavaszi, dunavarsányi edzőtáborba hozta le Kolót először Ludasi Róbert egy 2000 méteres időmérésre, nem hittünk a szemünknek mikor megnéztük az eredményeket (1. Kolonics György, 2. Hüttner Csaba, 3. Jakus Béla). Ebben az évben még önbizalom hiányban szenvedő törékeny versenyzőként nem jutott el az ifjúsági világbajnokságra, de mindannyian tudtuk, hogy ez csak egy rövid idő kérdése. Az önbizalom hiány megmaradt, de csak kifelé mutatta, mert belülről tudta, hogy mennyire erős és az egyik legmagabiztosabb versenyző vált belőle. Büszke vagyok rá, hogy mindig kikérte, és adott is a véleményemre, az utolsó versenyzéssel töltött évében a menedzsere is lehettem. Örülök, hogy versenyezhettem együtt vele és győzhettem le, de személyiségéből adódóan ő volt az egyetlen versenyző, akitől még vereséget szenvedni is jó volt! Koló emlékének és személyiségének megőrzése érdekében dolgozni és ezt a mai fiataloknak átadni felemelő érzés és egyben számunkra egyszerű is mert a mindennapokban és az élet minden területén előkerül egy róla szóló történet.

"Egyszer megkérdezték tőlem, hogy mi a célom a kajak-kenu sportban. Amellett, hogy alelnöki és nemzetközi feladataim is vannak a sportágon belül, egyszerű választ adtam: felemelő emberi történeteket megélni a kajak-kenu családban. A Kolonics György Alapítvány az a szervezet, ahol a legnemesebb ügyeket szolgálhatom úgy, hogy közben a legalázatosabb, legjobb lelkű sportember, Koló emlékét is ápolhatom, picit talán ahhoz is hozzájárulva, hogy halhatatlan legyen. Mert ha valaki, akkor ő igazán megérdemli."

"Szeretem ezt a közeget, ezt a minitársadalmat, a kajak-kenu sport közösségét, amelyhez több mint harminc esztendeje köt ezer szál. Kolóhoz sporttársi és baráti szálak fűznek. Kislányom kajakos pályafutásának kezdetén róla készített prezentációt az általános iskolában, ahová meglepetésszerűen bekopogott Koló, hatalmas örömöt szerezve a gyerekeknek. Kisfiam újra és újra megnézi a róla készült videókat, elemzi a technikát, igyekszik olyan kenussá válni, mint amilyen ő volt. Támogatóként cégem több mint húsz alkalommal építette meg a Kolonics, a Sportlegenda című vándorkiállítást, és remélem, a következő évtizedek során minél több helyre eljutunk Koló üzenetével."

"Első találkozásom Kolóval máig emlékezetes számomra. Én felnőtt kenusként beszélgettem a fiatal ifi versenyzővel, és már akkor éreztem és tudtam, hogy nagy bajnok lesz belőle. Lelkesedés, tűz, akarat volt a szemében, de ugyanakkor befogadó típusú személyiség is volt. Jókat nevetett a régi BSE-s kenusok történetein, és folyamatosan szívta magába az információkat. A későbbiekben is próbáltam segíteni őt, tanácsot adni neki a civil élet azon területein, ahol ő egy kicsit bátortalan volt. Külön köszönet illeti, hogy a kenuzásom újrakezdése után biztatott, segített, sőt párszor együtt is résztávoztunk. Segítőkész jó barát és ember volt, szinte mindennap gondolok rá."