A kezdetek
A kezdetek…
„Életem legszebb napja volt, amikor a tesitanárom levitt kenuzni a Szpariba” – mesélte Kolonics egy fotelbe süppedve, pezsgőspohárral a kezében, egy szilveszteri bulin 2000 és 2001 fordulóján.
Valóban ez a nap határozta meg a későbbi bajnok teljes hátralevő életét, akit – az általában kritikus nagy előd – Vaskuti István egyszerűen csak a „kenuzás Mozartjának” nevezett. Az első években Nótárius József keze alatt fejlődött a kis Koló. Ekkor választott példaképet magának egy csokipapírra írt mondat tanúsága szerint: „Wichmann Tamás utóda”…
Az akkoriban úttörőnek, ma már gyermeknek nevezett korosztály kenusainak talán nem is az eredmény volt a legfontosabb, sokkal inkább a természet közelsége, a Duna illata, a versenyek és a túrák hangulata, vagy az egyívású kölykökkel elkövetett csínyek és tréfák. Azért ebben a korszakban is csurrant-cseppent néhány siker Kolónak. 1985-ben a korosztály királykategóriájában, a kettes portyakenuban lettek Budapest-bajnokok, az akkor még tehetségesebbnek tartott Hajdú Gáborral.
Az úttörő- és a serdülőkor legizgalmasabb kihívása egy indiánkenus számára, hogy megtanulja a C–1-ezést, azaz megtérdelje az egyes versenykenut. Ekkor kapja el a gyerekeket egy semmihez sem fogható érzés: uralni a végtelenbe nyúló víztükröt egy ijesztően keskeny lélekvesztőben térdepelve.
Kolónak nem ment rosszul, de korosztályában ekkoriban akadtak nála jobbak is. Az első országos bajnoki címét utolsó éves serdülőként, 15 évesen szerezte 2000 méteren, amelyet a legjobbak általában hanyagoltak. A legerősebb mezőnyt felvonultató 1000 méteren viszont harmadik lett.
Elsőéves ifiként, amikor a két évvel idősebbekkel kellett összemérnie tudását, az 1972-es évfolyam legjobbjával, a fradista Lengyel Viktorral és a szparis Müller Richárddal próbálkozott párosban. Akadtak sikereik, de az adott év világversenyére nem jutottak ki. Mindenesetre az akkor éppen az olimpiára készülő Vaskuti Istvánnak ekkor akadt meg a szeme a csepeli Duna-ágban gyakorló ifi pároson, amely feltűnően technikásan evezve és „szépen futtatott hajóval” szelte a Dunát.
Az 1989-es év már nagyobb sikereket hozott Kolónak. Ekkor a BSE-s Trebitsch Andrással, Brácsával olyan jól mentek, hogy párja el is foglalhatta az egyik balos helyet az ifi világbajnoki négyesben. Kolonics ekkor még kimaradt a csapatból, de életre szóló barátságot kötött akkori kenustársával.
1990-ben már egyértelműen ő volt a legjobb ifi kenus, de az év főversenyén, a szocialista országok – tehát a legerősebb kenus nemzetek (a korábbi Szovjetunió, az NDK, Bulgária, Románia, Lengyelország) – számára utoljára megrendezett Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV) egy gyomorrontás miatt csak a negyedik lett. Ez egyáltalán nem szegte a kedvét, és 1991-ben már a felnőttek között villantotta meg kivételes tudását.
1982-től…
- gyerekként a budapesti Spartacusban kezdett kenuzni, de a neve később a csepeli klubbal forrt össze
- hamar példaképet választott: egy csokipapírra jegyezte le célkitűzését, hogy ő lesz „Wichmann Tamás utóda”
- első országos bajnoki címét a sokak által hanyagolt 2000 méteres távon szerezte
- az 1989-es eredményei nem értek indulást az ifi világversenyen, ekkor még a négyesből is kimaradt
- két évvel később, a felnőttek között versenyezve már nem volt megkérdőjelezhető a tehetsége
Idézetek
„Életem legszebb napja volt, amikor a tesitanárom levitt kenuzni a Szpariba.”
„Sporttagozatos iskolába jártam, ahol az volt a lényeg, hogy a diákoknak sportolniuk kellett. Tóth Istvánnal, a tornatanárommal minden nyáron lejártunk a Spartacus telepére, aztán ott ragadtam. Három év múlva kezdett el foglalkozni velem a mostani edzőm, Ludasi Róbert, újabb három év elteltével pedig mindketten átmentünk a Csepelhez. Hát így kezdődött…”
„[H]a a nevelőedzőm, Nótárius József azonnal kemény munkára fog, akkor most bármire megesküszöm, nem vagyok itt. De nem így történt; nem hajtott bennünket, inkább azt mondhatnám, játszva tanultunk. […] Szinte észrevétlenül lettünk állóképesebbek, közben javult a technikánk; nem szenvedtünk, mégis fejlődtünk!”
„A leghétköznapibb edzésen is száz százalékot akart teljesíteni. Így volt ez már akkor is, amikor hihetetlenül cingár, ismeretlen kissrácként először szállt versenybe az akkor már menő ifikkel szemben Dunavarsányban. És győzött… – Ki ez a gyerek? – kérdezgették akkor a nála idősebb versenyzők.”
„Soha nem beszélt arról, hogy mik az álmai, vagy hogy mit jelent neki a kenuzás, azt viszont látták a többiek, hogy mindig minden edzésre fél órával előbb odaér, mint ahogy kellett volna, a feladatokat soha nem csalja le, és hogy bármilyen nehézség adódik csapaton belül, rá lehet számítani.”
„Amikor Koló először látta Wichmann Tamást evezni, teljesen a hatása alá került. […] A világbajnok Wichmann energiája, délceg termete, karakteres arca, erőteljes, határozott mozdulatai arról meséltek Kisgyurinak, hogy ezt a sportágat lehet művészi szinten űzni. Hogy ez egy olyan mozgásforma, ami sokkal több annál, mint hogy az egyik mozdulat követi a másikat.”
Az idézetek forrása:
Nemzeti Sport, 1995. október 7., 9. oldal
Képes Sport, 1991. július 30., 25. oldal
Horváth Péter, Lipiczky Ágnes, Pápay Eszter, 2015. Ahogy tőlünk telt. A kajak-kenu sport sikertörténete. Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Budapest. 335. oldal
Tamás Rita, 2022. Koló. Egy kenus legendája. G-ADAM Kiadó, Budapest. 33., 35. oldal
Ahogyan kezdődött
