Diplomára és világszintű eredményekre vágyik Kövesdi Patrik
A sportág megtanított arra, hogy alázatos legyek, fejben erős és küzdjek a végsőkig – írta a pályázati anyagában Kövesdi Patrik, a Jövő Reménységei program ösztöndíjasa. Patrik, aki nyáron lesz 18 éves, Kápolnásnyéken él a szüleivel, sikerei pedig már most figyelemreméltóak, az ORV-n K1 500-on első, 1000 méteren második lett. Fogunk még hallani róla, ez egészen biztos.
- Te és az edződ is kiemeltétek a pályázati anyagodban a tudatosságodat. Ez mennyire volt jellemző rád korábban is? Vagy a sport hozta ki belőled? Vagy az erősítette fel?
- A szüleim kiskorom óta a tudatosságra neveltek. Így amikor iskolába mentem, már tudtam, merre szeretnék haladni. A tudatosságomat a kajakozás csak jobban megerősítette, hiszen először Ildikó néni (Gaál Major Ildikó) csoportjában akartam a legjobb lenni, majd az országos mezőnyben. Idén már a korosztályomban a világ legjobbjai közé szeretnék tartozni.
- Amellett, hogy egyesben is értél el kiemelkedő eredményeket, közösségi ember vagy. Miért érzed úgy, hogy oda kell figyelned a körülötted élőkre?
- Mivel társasági embernek tartom magam, így fontos számomra, hogy az edzések során segítsük és motiváljuk egymást a folyamatos fejlődésben. Az élet minden területén kell, hogy támogassák egymást az emberek, hiszen ebből lehet építkezni, előre jutni.
- Mi az, ami téged a sportban leginkább megfog? És mi az, ami a kajakban ennyire tetszik?
- Mindig is szerettem a vizet és a kihívásokat. A folyamatos küzdést és a határaim feszegetését szeretem a kajakban a legjobban.
- Mi a legnagyobb erősséged és mi a legnagyobb gyengeséged a sportban?
- Erősségemnek tartom, hogy mentálisan kiegyensúlyozott vagyok. Téthelyzetben jól tudok fókuszálni. Gyengeségemnek pedig azt, hogy önfejű, makacs természetű vagyok, ezért néha az edzőmnek el kell mondania, mit miért kell csinálni.
- Tudod a sportban tanultakat hasznosítani a sporton kívüli életben?
- Igen, a tanulásban is és a hétköznapi életben is. A sport megtanított fegyelmezettebbnek lenni és ezáltal úgy gondolom, érettebb is lettem. A rendszeres edzés rávezetett a precíz napirendre.
- Milyen területen szeretnél továbbtanulni? Mert úgy tudom, mindenképpen szeretnél diplomát.
- Érettségi után szeretnék továbbtanulni mérnöki vonalon, vagy a Testnevelési Egyetemen.
- Mit tudsz Kolonics Györgyről, mit jelent ő neked? A sport mellett ő is fontosnak tartotta a tanulást.
- Nekem is és sok más fiatalnak is példaképe. Eredményei, alázata és szerénysége követendő példa a fiatalok számára. Kolonics György élete és pályafutása azt jelenti számomra, hogy az álmomat minden körülmények között véghez vigyem, soha ne adjam fel, mert ettől vagyok az, aki vagyok és akivé válni szeretnék.