Barátság mindenek felett
Opavszky Réka az idei Jövő Reménységei programunk egyik nyertese volt, támogatását sportszerűen megosztotta csapattársával, Gönczöl Laurával. A lányok a parton barátnők, a vízen társak és ellenfelek egyszerre.
Nagyon sűrű, de renkdívül eredményes versenyévadot zártak a Sződligeti PACS-PACS KSE ifjú kenusai. Miután teljesítették az év első célkitűzését, és kijutottak a szabaudiai edzőtáborba, pozitív lendülettel utaztak a barcelonai válogatóversenyre, ahol az ifjúsági olimpiára lehetett kvalifikálni. Itt a lányok csak egyesben indultak, és mivel Laura végzett előrébb, övé lett az indulás joga Buenos Airesben. Ezt követte az ifjúsági Európa-bajnokság, ahol Laura és Réka párosban indultak és kerültek döntőbe: 200 méteren az ötödik, 500 méteren a hatodikok lettek. (Itt jegyezzük meg, hogy a lányok hivatalosan az U15-ös kategóriába tartoznak, az ifik között 17-18 évesekkel mérik össze tudásukat, ami ebben a korban még komoly különbséget jelent.) Ezt követően a nemzetközi Olimpiai Reménységek Versenyén a mezőnyt és egymást oktatva brillíroztak saját korosztályukban: párosban nyerték mind a 200, mind az 500 méteres távot, egyes 500 méteren Réka győzött, Laura a 3. helyen végzett, 200 méteren Laura bronzérmes, Réka pedig az ötödik lett. Ez volt az a pont, ahol a lányok útjai ideiglenes szétváltak, hiszen az ifjúsági olimpiára egyedül Laura utazhatott.
A hasonló feszültségek feloldásáról, a mindennapi rivalizálásról, konfliktuskezelésről, barátságról és motivációról beszélgettünk Opavszky Rékával.
Nagyon szép tőled, hogy megosztottad a támogatást Laurával– ez kinek az ötlete volt?
Édesanyáink nagyszerű ötlete volt az, hogy az elnyert támogatást megosszuk egymással, és így volt a legjobb. Nekünk természetes, hogy minden közös, a célok, az eredmények és a jutalom is.
Azonban Laura volt az, aki kijutott az ifi olimpiára és ott ezüstöt nyert – nem volt rossz szájízed ettől?
Egyáltalán nem volt, igazából mindkettőnknek hatalmas öröm volt, hogy sikerült kijutnia. Természetesen nem mondom azt, hogy nem irigykedtem, de eközben olyan nagyon büszke voltam rá!
Együtt készültök, párosban egy hajóban térdeltek, egyesben azonban egymás ellen indultok. Nem okoz extra megterhelést a mindennapi rivalizálás?
Az elején, amikor még kisebbek voltunk, akkor nagyon nehéz volt, mert nem igazán tudtunk mit kezdeni a feszültséggel. Nem értettük, miért haragszunk egymásra, ha nem fej-fej mellett megyünk edzésen, amikor olyan jó barátok vagyunk. Aztán szép lassan megértettük, tulajdonképpen ez az, ami előre visz minket: a barátságunk. Húzzuk és toljuk egymást, és ez nagy kincs. Beláttuk, hogy a versengésre szükségünk van, de a konfliktus felesleges. Mi tényleg igaz barátok vagyunk.
Ez azért az egyes számokban okoz némi problémát, nem?
Igen, ez volt a következő feladatunk, amit meg kellett tanulnunk. Elengedni azt, hogy a parton szinte testvérek vagyunk, mert a vízen, a táv során megszűnik a kötelék.
Emiatt sincs soha feszültség köztetek?
Már nincs. Igazság szerint nekünk a barátságunk tényleg annyira fontos, hogy sikerül ezeket jól kezelni, megoldani. Csak a pozitívumokra koncentrálunk, a barátságból merítünk erőt. Ma már mindent meg tudunk beszélni egymással.
Az edződ, Gönczöl János ráadásul Laura édesapja. Nem érzed, hogy különbséget tenne köztetek?
Egyáltalán nem! Engem is pont úgy kezel, mintha a lánya lennék. Nagyon jól érzem így magam.
Ki a példaképed?
A bátyám és Hosszú Katinka.
Akkor meg sem kérdezem, mi a legnagyobb álmod!
Természetesen, mint minden sportoló, egy napon szeretnék az olimpiai dobogó tetején állni. De nem szeretek ekkora távlatokban gondolkodni.
Akkor maradjunk a jövő évnél...
Mindenképp szeretnénk kijutni az ifi világversenyekre, persze még mindig fiatalabbak leszünk a mezőnynél. Indulunk egyesben és párosban is, de azt már most megbeszéltük, hogy akárhogyan is alakul a kvalifikáció, az egyes számokat mindig beáldozzuk a páros sikeréért.
