A sors keze
Gönczöl Laura női kenuban szerzett ezüstérmet az ifjúsági olimpián, de párját, Opavszky Rékát ezúttal itthon kellett hagynia, amiért volt némi hiányérzete. Barátságról, példaképekről és egy ideális napról beszélgettünk a fiatal tehetséggel.
Réka nagyon sok szeretettel mesélt kettőtök kapcsolatáról. Te is megerősíted ezt?
Igen, olvastam a cikket, és a helyében én is ugyanezeket válaszoltam volna.
Együtt kezdtetek kajakozni, később kenuzni is. A párosnak is a barátság miatt ugrottatok neki?
Mind a ketten kajakkal kezdtünk, de nagyon hamar átálltunk a kenura, és azért kezdtük egyből párosban, mert a PC kettes egy jóval stabilabb hajó – az viszont tényleg a sors keze, hogy ő jobbos én pedig balos lettem. Már a legelső edzésen megvolt az összhang, és hatalmas élményeket szereztünk. Sokat segít, hogy jó barátok vagyunk, mert nincsenek titkaink egymás előtt.
Ő azt mondta, nagyon büszke volt rád, hogy kijutottál az ifi olimpiára. Te hogyan viszonyultál ehhez a sikerhez Réka kapcsán?
Nagyon sokat beszélgettünk erről, több éjszakán át, és hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem magam rosszul a barcelonai kvalifikációs verseny után, ahol végleg eldőlt, én megyek Buenos Aires-be. Ő ugyanúgy megérdemelte volna. Volt bennem hiányérzet, mert tényleg mindent együtt csinálunk, de annyit gondoltam rá, hogy lélekben azért mégis ott volt velem.
Mesélj egy kicsit Buenos Aires-ről, mennyiben volt ez más, mint az eddigi versenyek?
Még sosem voltam ilyen hangulatú versenyen. Szuper volt az olimpiai falu, hogy egy helyen volt minden sportoló, és az is, hogy ki tudtunk menni egymás versenyeire szurkolni. Ami a versenyt illeti, először voltam olyan helyen, ahol van időeltolódás, ez kicsit furcsa volt, és persze a táv is.
Nehezen álltál rá az ott előírt nyolcas pályára?
A legelső nyolcas válogató tavaly volt, de az alapozási időszak után azért a fő hangsúlyt a síkvízre helyeztük. Igazság szerint az volt a legnehezebb, hogy nem lehetett úgy felépíteni a taktitát, mint egy normál versenyen, mert a körülbelül 500 méteres pályán a két forduló közötti táv egy sztenderd utazó tempóhoz nagyon lassú lett volna. Rá kellett érezni a ritmusra. Izgalmas volt, de nem fog hiányozni.
Tavaly Réka lett a Jövő Reménységei program egyik díjazottja, amit megosztott veled. Idén is pályáztok?
Igen, fogunk pályázni, és ha netán valamelyikünk újra bekerül a programba, akkor ugyanúgy el fogjuk felezni a támogatást, mint idén. Hiába én jutottam ki az ifi olimpiára, ettől függetlenül minket, az eredményeinket nem lehet szétszedni.
Ki a példaképed?
Apukám és Kolonics György. Sajnos személyes kapcsolatom nem volt vele, mert nagyon kicsi voltam, amikor ő nyerte a versenyeket, de kenusként nem lehet őt nem ismerni, a róla szóló történetek és legendák átszövik a sportágat.
Apukád egyben az edződ is. Nem okoz ez nehézséget?
Egy ilyen helyzetnek nyilván vannak nehézségei, de én szeretem ezt. Ő tényleg képes arra, hogy ne tegyen különbséget a tanítványai között. Mi négyen vagyunk a haladó csoportban, és olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
Mit szeretsz a legjobban a kajak-kenuban?
Amit nagyon szeretek, az a jó társaság. És a nyári napokat, amikor Rékával párost evezünk, tükörvíz van, süt a nap, és még a titkainkról is tudunk egy kicsit beszélgetni evezés közben.
