#2 Karrierkövető: A szélsőségből sosem lesz eredmény
Dávid Ferenc biopolitikai szakértő a sportolói identitáskeresés apropóján feldolgozandó veszteségekről, a mértékletesség erényéről és az alkoholfogyasztás sporton belüli és kívüli szokásairól tartott előadást a szeptemberi Karrierkövető délutáni programján.
„Folyton izomlázam van, nem járok tesire, egészségesen táplálkozom, nem dohányzom, kitartóbb, céltudatosabb, erősebb vagyok a többieknél, sosem adom fel.” Ezek voltak a leggyakoribb válaszok arra a kérdésre, hogy az UTE utánpótláskorú kajak-kenusainak mit jelent a sportolói identitás. Amikor azonban azt kellett felsorolni, hogy milyen veszteségekkel kell számolniuk a sport miatt, alig jutott az eszükbe valami. A tabutémákat is érintő előadás után Dávid Feri őszintén válaszolt minden kérdésünkre, azokra is, amelyekről nem szeretünk, vagy nem merünk nyíltan beszélni.
Miért fontos felhívni a veszteségre a sportolók figyelmét?
Mert létezik, és mert fel kell dolgozni. Ha valami nincs feldolgozva, az frusztrációt okoz. Ha például a gyerek veszteségként éli meg, hogy a sport miatt nem ehet gumicukrot, akkor le kell vele ülni beszélgetni arról, hogy bár a gumicukorral véget ért a gyerekkor egy szakasza, de semmi baj, mert itt a kamaszkor, ami rengeteg új sikerélményt tartogat a számára.
Hogyan kapcsolható egy biopolitikai szakértő az élsporthoz és a szerhasználathoz?
A biopolitika többek között az egészséget szabályozó normákat vizsgálja egy adott társadalomban. Az én feladatom elérni azt, hogy az emberek törekdejenek az egészségre, ami nem a betegség hiánya, hanem a testi-lelki teljességre való törekvés tudatos állapota. Az egészségre törekvő ember tudatos, aminek a kulcsa a mértékletesség, ez az élsportban is elengedhetetlen. És bár fiatalon természetes az egészség megléte, a tudatos gondolkodtatást már ebben a korban el kell kezdeni, főleg az alkoholfogyasztással és droghasználattal kapcsolatban.
Hol és mekkora az edző szerepe abban, hogy egy sportoló hogyan viszonyul az alkoholhoz?
Az edzőképzés területén kiemelten fontos téma a drogfüggés és szerhasználat. Az edzők elsődleges feladata a példamutatás, és ez hatalmas felelősség. Olyan nincs, hogy az edző józanságot vár el, de ő maga nem áll bele a józanságba. És ha a fiatalok azt látják, hogy az edző is iszik, miért ne kérdeznék meg teljesen jogosan, hogy akkor nekik miért nem szabad? Ebben a kérdésben már nem állja meg a helyét a "mert én felnőtt vagyok" válasz.
A Kék Pont Alapítvánnyal harmadik éve szervezitek az országos Száraz november kampányt, nem titkolt cél, hogy idén az MKKSZ felnőtt tagjai is egytől-egyig beleálljanak.
Az alapítványunk egy nagyon erős véleményformáló szervezet a droghasználat és függőség területén, ez a terület pedig ugyanúgy érinti a sportolókat, mint a civileket. A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Kolonics Alapítvánnyal is voltak már programjaink, miért ne vonnánk be ebbe is őket? A Száraz november célja, hogy a résztvevők egy hónapig ne igyanak alkoholt, vagyis a kockázati ivók, akiknek természetes, hogy szinte mindennap megisznak egy pohárka bort vagy sört, megtanuljanak nemet mondani, ezzel legyőzve magukat és megregulázva a vágyaikat.
Nem gondolnám, hogy vállalhatatlan feladat, hogy egy sportszövetség tagjai kibírjanak egy hónapot alkohol nélkül.
Éppen ezért jó példa ez az egy hónap. A magyar társadalom alkoholfogyasztási szokása teljesen torz, a nem ivás deviancia. A felnőtt társadalomra a kockázati ivás jellemző, vagyis a mindennapos, ártatlannak tűnő egy pohárka, míg a fiatalabbakra a kontrollvesztéses ivás. Ez a sportban sincs másképp, hiszen az élsport rettenetes stresszfakorral működik, amit nem nagyon lehet hol levezetni.
Miért, van szabály arra, hogy mi a normális alkoholfogyasztás?
Bármilyen megdöbbentő, éves szinten 4 alkalomban merül ki a normál, kulturált alkoholfogyasztás. És ez sem azt jelenti, hogy ilyenkor ájulásig iszunk, hanem két-három italt az ünnep jelképeként. Mindig erősen hangsúlyozom a mértékletesség erényét, ami a sportolókra duplán igaz: étkezésben, edzésben és a szórakozásban is. A szélsőségekből sosem lesz eredmény.
Jó is, hogy említetted az ájulásig ivást. A sportolók általában féktelen tivornyával ünneplik meg a sikert, mondván, így van ez rendjén.
Ahogyan a veszteséget tudni kell érteni és feldolgozni, úgy a sikert mélyen meg kellene élni. Nem felszínesen ünnepelni és leinni magunkat a sárga földig. A kérdés az – és ezt tényleg nagyon jó lenne kideríteni –, hogy akkor milyen alternatívát nyújtsunk helyette? A felnőtteknek, az edzőknek, a sportvezetőknek meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a srácok jobb dolgot akarjanak.
Őszintén, mit tehet a felnőtt, hogy megóvja a gyerekét, diákját, versenyzőjét a szerek iránti érdeklődéstől?
Iszonyatos nyomás van a gyerekeken, és nagyon nagy hiba ezt elbagatellizálni. A stresszkezelés azért fontos, mert a stressz létezik. És mivel ez nem pozitív faktor, kell rá megoldás, kell tudni jól kezelni. Mert sajnos a legkönnyebb és leggyorsabb, de nem jó módja a stresszoldásnak az alkohol. A felnőttnek egy nagyon komoly, partnerségre épülő bizalmi kapcsolatot kell kialakítani a gyerekkel, és ha az mer beszélni, van kihez fordulnia, az már nagyon jó. Utána pedig nem szabad kiselőadást tartani, kioktatni, mert azzal egy életre elhalgattatjuk.
Mi a teendő a fekete bárányokkal, akik az alkoholnál is jóval messzebbre mennek? Mindenkit meg kell menteni?
Az elrettentő példák, mint például a teljes kirekesztés azért nem hasznos, mert nem a probléma van megoldva – vagyis, hogy miért nyúlt a szerhez egy sportoló –, mindössze magára hagyják az embert. Miért kell a drog? Mert az általa nyújtott csekély élmény, rövid lebegés is jobb, mint a valóság, amiben él. Egy egyesület, egy alapítvány, egy szövetség feladata az is, hogy akarják megérteni a problémás gyereket.
