Tehetségtámogatás, hagyományőrzés, összefogás és sok-sok program

Lezajlott a Kolonics György Alapítvány évértékelő eseménye a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényközpontjában, a Stopper állóhajón. A díjátadóval egybekötött vacsorán átadtuk az elismeréseket a Jövő Reménységei Programunk idei tíz díjazottjának, valamint a Kolonics György-díjjal kitüntett Kőhalmi Emesének is.

Tehetségtámogatás, hagyományőrzés, összefogás és sok-sok program

„2019-ben folytatódott a Karrierkövető program, a Granek István tanulmányi ösztöndíj program és természetesen a Jövő Reménységei programunk is. Örülök, hogy sikerült CD-t kiadnunk a régi kenus dalokból Wichmann Tamás közreműködésével, valamint annak is, hogy a kenukirályról szóló dokumentumfilmet nagy sikerrel mutatta be az alapítvány. Továbbá hatalmas fegyvertény, hogy tavaly háromszor annyi támogatás folyt be hozzánk az SZJA 1%-okból, mint egy évvel korábban, ami nem elsősorban a pénz miatt fontos, hanem azért, mert ez mutatja, hogy fejlődik a Kolonics Alapítvány társadalmi beágyazottsága is. A már szokásos emlékevezés és emlékfutás mellett rendkívül sikeres volt a szegedi világbajnokságon megrendezett Kolonics, a sportlegenda kiállítás is az alapítvány szervezésében.” – összegezte a tavalyi év sikereit Csabai Edvin.

A Jövő Reménységei Program idei nyertesei a korábbi évekhez hasonlóan hat hónap alatt 240 ezer forint támogatást kapnak. A díjazottak ösztöndíját évek óta kizárólag magánadományokból fedezi az alapítvány. „Tavaly 2,8 millió forint adomány jött erre a programra, ami hatalmas siker. Ez idén lehetővé tette, hogy szakáganként 2-2 ösztöndíjat ítéljünk oda a kiírt pályázat elbírálása után, ezen kívül lett egy különdíjasunk, valamint a paraszakág legnagyobb reménységét is be tudtuk venni a programba” – mondta Kárai Péter, az MKKSZ alelnöke, az alapítvány kuratóriumának tagja.

Az idei díjazottak:

Kulcsár Csenge Emese – női kajak

Máró Anna – női kajak

Győri Ivett Juliannak – női kenu

Opavszky Réka – női kenu

Kiss Péter Pál – parakajak

Böszörményi Bendegúz – férfi kenu

Vass Zoltán – férfi kenu

Ozsgyáni Bence Alex – férfi kajak

Tamási Zsombor – férfi kajak

Reisz Benedek – férfi kajak (különdíj)

Az ünnepi eseményen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évente odaítélésre kerülő Kolonics-díját, vagyis a magyar utánpótlás legmagasabb rangú elismerését 2019-es teljesítménye alapján Kőhalmi Emese kapta meg, aki három aranyérmet szerzett az ifi világbajnokságon.

„Nagyon örülnék neki, ha idén is hasonlóan sikeres évem lenne, de akkor sem leszek boldogtalan, ha egy árnyalatnyival kevesebb jó eredményt érek el. Megkapni ezt a díjat egy valóságos álom, Kolonics György a mi sportágunk legnagyobb példaképe, miután mindenkinél alázatosabb és kitartóbb sportoló volt, valamint rendkívül barátságos ember. Az egymillió forintos támogatást új lapátra, edzőtáborra és egy komoly pulzusmérőre fogom költeni” – mondta Kőhalmi Emese, aki nem zárta ki, hogy a tavaszi tájékoztatóversenyen már a felnőtt női kajakos mezőnyben is kipróbálja magát.”

Gratulálunk a díjazottaknak és sok sikert kívánunk az idei szezonra!

 

Forrás: MKKSZ